Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből

13:04 Május 8, 2025

Közélet 483 2 хвилини

Eredménytelenek lettek a bíborosok délelőtti szavazásai, egyetlen jelölt sem tudta megszerezni a megválasztáshoz szükséges kétharmados többséget, úgyhogy fekete füst szállt fel a kéményből.  

A konklávé második napjának első szavazási fordulóján sem tudott megegyezésre jutni a 133 bíboros Ferenc pápa utódjának személyéről. A csütörtökön délelőtt 10 óra utáni füstjelzésre hiába várt a Szent Péter téren összegyűlt tömeg, csak délelőtt 11 óra után, nagyjából tíz perccel dél előtt szállt fel a fekete füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A következő szavazás eredményéről így már csak délután értesülhet a Vatikánra figyelő világ.

A szerda esti első szavazás után csütörtök délelőtt, az idei pápaválasztás második fordulóján sem tudtak megállapodni a bíborosok Ferenc pápa utódjáról, így nagyjából tíz perccel dél előtt fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. A figyelem továbbra is a Vatikánra szegeződik, a következő jelet így már csak délután láthatják a Szent Péter téren összegyűlt hívek és turisták.

A fekete füst a katolikus világ számára egyértelmű üzenet: a pápaválasztás még nem járt sikerrel. Ferenc pápáról és elődjéről már a konklávé második napján döntöttek, XVI. Benedek pápát 2005. április 19-én, a második nap negyedik szavazási körében, Ferenc pápát 2013. március 13-án, szintén a konklávé másnapján, az ötödik szavazás alkalmával választották meg.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei