Nyílt nap és sportnap egyben: mozgalmas nap az FSZI falai között

Nyílt nap és sportnap egyben: mozgalmas nap az FSZI falai között

14:14 Május 9, 2025

Közélet 510 4 хвилини

Українська

Május 7-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete (FSZI) megtartotta a tanév második nyílt napját, amelyet a már hagyományossá vált sportnappal együtt szerveztek meg.

A nyílt napon Soós Katalin igazgatónő köszöntötte az érdeklődő diákokat és szüleiket. Tájékoztatójában kiemelte, hogy az intézmény profilváltás előtt áll: 2025-től a 10. és 11. osztályos tanulók számára humán és reál szakirányokat kínálnak, így a továbbtanulni vágyó diákok célzottabb képzési irányba indulhatnak el már középiskolai szinten. A jelenlévők részletes információkat kaptak a felvételi eljárásról, a követelményrendszerről, valamint a soron következő eseményekről: május 17-én konzultációra, május 27-én pedig kompetenciamérésre várják majd a jelentkezőket.

A nyílt nap keretében a diákok részt vehettek kollégiumi és iskolai túrán is, amely során közvetlen betekintést nyerhettek az intézmény mindennapjaiba. A diákélet bemutatása mellett megismerkedhettek a sportnap programjaival is.

A sportnapi bemelegítés előtt Soós Katalin igazgatónő külön hangsúlyozta az egészséges életmód és a rendszeres mozgás fontosságát. Felhívta a figyelmet a megfelelő vízfogyasztásra, különösen a sportnap alkalmával, és kiemelte: „A testi-lelki egyensúlyhoz elengedhetetlen, hogy a tanulás mellett időt szánjunk a mozgásra is. A hidratáltság nem csupán a teljesítményre, de a koncentrációra is nagy hatással van. Igyatok elegendő vizet a nap folyamán!”

Az energikus ráhangolódást követően a tanulók és a tanárok egyaránt belevetették magukat a versenyszámokba. A 6×40 méteres váltófutás különösen izgalmasnak bizonyult, hiszen a tanári csapat is rajthoz állt – a közönség nagy örömére.

A délelőtt folyamán az FSZI „REKORD!” címet viselő megmérettetés egyéni versenyszámaira is sor került, amelyek lehetőséget adtak a diákoknak arra, hogy megdöntsék saját vagy az iskola korábbi rekordjait. A versenyszámok között szerepelt húzódzkodás (fiúknak felső, lányoknak alacsony korláton), 60 méteres síkfutás külön fiú- és lánykategóriákban, valamint ugrálókötél-verseny, szintén nemenkénti bontásban.

Az ebédszünet alatt mindenki feltöltődhetett, hiszen a nap délutáni szakaszában következett a program fénypontja: a röplabdabajnokság, amelyben az évfolyamok és a tanárok csapatai is megmérkőztek egymással. A jó hangulat, a lelkes szurkolás és az izgalmas meccsek feledhetetlenné tették a nap zárását is.

A szervezők bíznak abban, hogy a nyílt napon szerzett tapasztalatok és az élményalapú sportnap hozzájárultak ahhoz, hogy az érdeklődő diákok magabiztosabban válasszák jövőbeli tanulmányaik helyszínéül a Felsőfokú Szakképzési Intézetet.

(DA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei