
Újra lehet jelentkezni „A SZAKKÖR” programjaira (videó)
2025-ben is útjára indul A SZAKKÖR program keretében megvalósuló „Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért” kezdeményezés, amelynek célja, hogy a hagyományos és új tevékenységek révén tovább erősítse a külhoni magyar közösségeket. A SZAKKÖR program a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében valósul meg. A jelentkezéseket kizárólag az adott külhoni régió koordinátor szervezetein keresztül lehet benyújtani. A 2025–2026-os évadban összesen 26 szakkörtípusra lehet majd pályázni, a tavalyi 21-hez képest 5 új is szerepel a listán. Köztük két középhaladó szakkör: bútorfestés és gyöngyfűzés. Ezekre azok jelentkezhetnek, akik már igazoltan és dokumentáltan megvalósították az adott témában az alapszakkört. Ezeken kívül újdonság az állatfigurák horgolása zsenília fonalból, a matyóhímzés és a szalmafonás. A jelentkezések elbírálása június 1-én objektív szempontok alapján történik, előnyt azok az új helyszínek és közösségek, valamint azok a személyek élveznek, akik megbízhatóan teljesítették korábbi vállalásaikat. Jelentkezni 2025 május 23-ig lehet. Részletes információt a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület honlapján kaphatnak az érdeklődők.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás