A kormány egyszerűsítette a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását

A kormány egyszerűsítette a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását

21:11 Május 9, 2025

Közélet 735 2 хвилини

Українська

A kormány módosította a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását, jelentette be a védelmi minisztérium sajtóosztálya.

A védelmi minisztérium ismertetője szerint a Minisztertanács jóváhagyta az 560. számú határozat módosításait, és így megváltoztatta a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának szabályait. Már elektronikus beutaló is igényelhető a kivizsgálásra a toborzóközpont vezetőjének aláírása nélkül, ha a személy maga akarja kivizsgáltatnia magát.

A minisztérium úgy véli, hogy ez megerősítette a fogyatékkal élők jogainak védelmét a katonai szakorvosi bizottság való érintkezés során. Többek között a toborzóközpontoknak tilos a fogyatékkal élő személyeket a bizottsághoz irányítania. Mostantól kizárólag önkéntesen vehetnek részt a vizsgálaton, ha például szerződéses szolgálatot kívánnak teljesíteni.

A változások pontosítják az ideiglenes halasztáshoz való jogot igazoló dokumentumok listáját is azon nők és férfiak esetében, akik három vagy több 18 év alatti gyermeket tartanak el.

„A határozatban szereplő változtatások fontosak. Segítenek optimalizálni és felgyorsítani a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását. Így az emberek időt takaríthatnak meg, a toborzóközpontok alkalmazottai pedig csökkenthetik az adminisztratív munka mennyiségét”, jegyezte meg Katerina Csernohorenko, Ukrajna a digitalizációért felelős védelmi miniszterhelyettese.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei