Hatalmas internetkimaradás történt Észak-Koreában

Hatalmas internetkimaradás történt Észak-Koreában

14:32 Június 7, 2025

Közélet 1569 2 хвилини

Українська

Szombaton jelentős internetkimaradás történt Észak-Koreában: szakértők szerint órákon át elérhetetlenek voltak a kormányzati honlapok és az állami hírportálok is – számolt be a Tények az MTI nyomán.

Észak-Korea fő hivatalos hírszolgálatai, a külügyminisztérium és az Air Koryo nemzeti légitársaság is az elérhetetlen weboldalak közé tartozott, mielőtt dél körül lassan helyreállt az adatforgalom.

Az ország teljes internetes infrastruktúrája nem jelent meg az internetes tevékenységeket figyelő rendszerekben, és az e-mail szolgáltatások is érintettek voltak

– mondta Junade Ali brit kutató, aki az észak-koreai internet megfigyelésére szakosodott. Hangsúlyozta:

Nehéz megmondani, hogy ez szándékos vagy véletlen – de úgy tűnik, hogy inkább belső (probléma), semmint támadás.

Martyn Williams, aki a washingtoni székhelyű Stimson Centerben Észak-Korea technológiájára és infrastruktúrájára specializálódott, szintén azt mondta, hogy az ok belsőnek tűnik, mivel a kínai és orosz kapcsolatok sem működtek.

A szakértők közlése szerint Észak-Korea a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött internetrendszerével rendelkezik, beleértve az online kommunikáció minden formájához való hozzáférést is. A nagyközönség csak a kormány által létrehozott intranethez fér hozzá, amely nincs összeköttetésben a szélesebb globális hálózattal.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei