
Moszkva retteg, egy titkos dokumentum szerint Kína meg akarja támadni
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik kiszivárgott dokumentuma rávilágít arra, hogy a két nagyhatalom, Oroszország és Kína szoros baráti viszonya csak a felszínen létezik, azonban a színfalak mögött komoly rivalizálás zajlik. A 2023 végén, 2024 elején keltezett iratok szerint Moszkva több területen komoly fenyegetést lát szomszédjában – adta hírül a dokumentumot megszerző The New York Times.

A jelentésből kiderül, hogy az FSZB szerint
- Kína megpróbál orosz ügynököket beszervezni és érzékeny technológiákhoz jutni,
- Peking mérnököket és pilótákat is megpróbál átcsábítani,
- Figyelik az orosz–ukrán háborút, hogy a nyugati technikákról tanuljanak,
aggódnak amiatt is, hogy kínai kutatók megpróbálnak történelmi alapot találni arra, hogy orosz területeket követelhessenek.
A jelentés szerint ősi kínai népekre keresnek bizonyítékokat. Ez utóbbi ügyben nem is kellene túl messzire visszanyúlniuk, mivel Oroszország egyes keleti részei korábban Kínához tartoztak, beleértve a félmilliós Vlagyivosztokot is. 2023-ban Peking egy térképet is közzétett, amelyen oroszországi városok és területek történelmi kínai nevei is szerepelnek.
Az FSZB jelentése arra is rámutat, hogy a kínai titkosszolgálatok tevékenysége az orosz–ukrán háború kitörését követően felerősödött. Arra is felhívják a figyelmet, hogy Peking Közép-Ázsiában és az arktiszi térségben is fokozza befolyásszerzését.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás