Két Boeing Dreamlinernek is vissza kellett fordulnia, pedig már a levegőben voltak

Két Boeing Dreamlinernek is vissza kellett fordulnia, pedig már a levegőben voltak

20:50 Június 16, 2025

Közélet 1123 2 хвилини

Műszaki problémák merültek fel a gépeknél, nem sokkal a tragikus légi katasztrófa után.

Rövid időn belül két Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépnek is idő előtt véget ért az útja: az egyik Hongkongból, a másik Londonból volt kénytelen visszafordulni műszaki problémák miatt.

Hétfőn az Air India Újdelhibe tartó járata alig egy órával a felszállás után kénytelen volt visszatérni a kiindulási repülőtérre Hongkongban, miután a levegőben technikai problémát észleltek. A 7 éves Boeing 787-8 Dreamliner 6700 méteres magasságot ért el, majd megkezdte a süllyedést. Helyi idő szerint 13:15-kor biztonságosan földet ért.

A légitársaság szóvivője elmondta, egyelőre vizsgálják, pontosan mi állt a visszafordulás hátterében, de elsődleges információk szerint műszaki hiba gyanúja merült fel.

Egy nappal korábban a British Airways Londonból Indiába tartó járatán a pilóták „fékszárny-meghibásodást” észleltek, ezért úgy döntöttek, óvintézkedésként visszafordulnak a Heathrow repülőtérre. A repülőgép szintén kevesebb mint egy órát töltött a levegőben, s rendben landolt.

A légitársaság egyik forrása a Daily Mailnek elmondta: nem kényszerleszállásról volt szó, az eljárás teljesen rutinszerű ilyen esetekben.

A mostani incidensek különösen aggasztóak az Air India számára, hiszen június 12-én egy ugyanilyen típusú Boeing gép tragédiát szenvedett Indiában. Az Ahmadábádból felszálló, Londonba tartó járat nem sokkal a levegőbe emelkedés után zuhant le, a fedélzeten tartózkodó 242 emberből csupán egyetlen túlélő maradt.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei