
Soha nem látott mértékben csökkenti humanitárius segélyeit az ENSZ
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) hétfőn közölte, hogy a súlyos finanszírozási hiányosságok miatt „brutális megszorításokra” kényszerül, és emiatt több millió embernek nem lesz képes segítséget nyújtani.
Az ügynökség szerint soha korábban nem csökkent még ilyen meredeken a humanitárius segítségnyújtás finanszírozása. „Kénytelenek voltunk az emberi túlélés alapján osztályozni” – mondta Tom Fletcher, az OCHA vezetője.

„A matematika kegyetlen, a következmények pedig szívszorítóak. Rengetegen nem fogják megkapni a szükséges segítséget, de annyi életet fogunk megmenteni, amennyit csak tudunk a rendelkezésünkre álló forrásokból” – hangsúlyozta Fletcher.
A megszorításokra azért van szükség, mert az Egyesült Államok jelentősen csökkentette nemzetközi fejlesztési hozzájárulásait, és számos más ország is mérsékelte a nemzetközi segélyezésre szánt költségvetését.
Decemberben az OCHA azt remélte, hogy 2024-ben 44 milliárd dollárt tud majd összegyűjteni a globális humanitárius erőfeszítésekre. Ezt a célt most 29 milliárd dollárra csökkentették, de júniusig mindössze 5,6 milliárd dollár érkezett a szervezethez.
A felülvizsgált terv alapján a segélyek az eredetileg tervezett 180 milliós célhoz képest mindössze 114 millió emberhez juthatnának el – és ez is csak akkor, ha a csökkentett finanszírozási cél teljesül – figyelmeztetett a szervezet.
Az OCHA nem részletezte, mely adományozó országok csökkentették a költségvetésüket, de hangsúlyozta, hogy ahol csak lehetséges, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők továbbra is megkapják a segítséget minden olyan országban, ahol az OCHA jelen van.
„A brutális pénzügyi megszorítások kegyetlen döntések elé állítanak minket” – mondta Fletcher. „Mindössze 1 százalékát kérjük annak, amit tavaly háborúra költöttek. De ez nem csak egy pénzkérés – ez felhívás globális felelősségvállalásra, emberi szolidaritásra, a szenvedés megszüntetése iránti elkötelezettségre.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás