
Kárpátalján emlékeztettek a határátlépés szabályaira
Június 18-án, szerdán sajtótájékoztatót tartottak a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció sajtóközpontjában a következő témában: „Szervezési intézkedések a nyári szezon idején a határátkelőhelyeken Kárpátalja vámszolgálati zónájában. A polgárok által az ukrán és uniós vámszabályok szerint átvitt áruk és élelmiszerek főbb követelményei és szabályai.”
A nyári időszakban a vámosok munkáját érintő aktuális kihívásokról Vaszil Tatos, a Kárpátaljai Vámszolgálat helyettes vezetője számolt be.

Elmondása szerint június közepétől hagyományosan megnövekszik a határforgalom a turisztikai szezon miatt.
„Jelentősen nő mind az autóbuszos turistacsoportok, mind az egyéni utazók száma. A határt átlépő buszok száma 35%-kal, a személyautóké pedig több mint 10%-kal emelkedik” – hangsúlyozta.
A legnagyobb forgalom a következő határátkelőhelyeket érinti:
- Csap–Záhony
- Ungvár–Felsőnémeti
- Nevetlenfalu–Halmi
- Asztély–Beregsurány.
A legtöbb autóbusz az Ungvár–Felsőnémeti átkelőn halad át – ez néha eléri a napi teljes buszforgalom 70%-át is.
A sajtótájékoztatón a hivatalos személy emlékeztetett az áruk, pénznemek és élelmiszerek átvitelének alapvető szabályaira is:
Készpénz:
- Írásbeli vámnyilatkozat nélkül legfeljebb 10 000 euró (vagy ennek megfelelő összeg más pénznemben) vihető ki.
- Ezt meghaladó összeg kötelezően bejelentendő.
Gyógyszerek:
- Receptköteles készítmények csak orvosi recept vagy igazolás alapján vihetők át, amely igazolja a szükségességet és mennyiséget.
Árucikkek:
- 500 euró értékig vámmentesen vihetők be áruk Ukrajnába a szárazföldi határátkelőkön.
- Ezen összeg felett vám és ÁFA fizetendő.
Élelmiszerek:
- Legfeljebb 2 kg fogyasztásra kész élelmiszer vihető be személyenként.
Tilos a behozatal:
- Tej és tejtermékek (beleértve a tejalapú konzerveket is)
- Hús és húskészítmények (például kolbász, szalonna, virsli, húskonzervek)
Dohánytermékek és elektromos eszközök:
- Legfeljebb 2 csomag cigaretta vagy hevítőrúd
- Legfeljebb 2 darab elektromos cigaretta
- Legfeljebb 10 ml folyadék elektromos cigarettához
A vámosok felhívják az utazók figyelmét, hogy előre tájékozódjanak a vámszabályokról, ezzel elkerülve az esetleges késéseket és kellemetlenségeket az utazás során.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás