
Szétkaptak egy lezuhant orosz drónt
Oroszország új, kamerával, mesterséges intelligenciával és rádióvezérlő rendszerrel felszerelt Sahed drónt vetett be Ukrajnában, amely távolról irányítható az orosz területekről. Ez az első ilyen drón, amelyet detektáltak ukrán területen – írja az Ukrajinszka Pravda.
Szerhij „Flash” Beszkrecnov katonai rádiótechnológiai szakértő a Mezsa Mediának nyilatkozva elmondta, hogy bár már korábban is tudtak az ilyen típusú Sahed fejlesztéséről, ez az első megerősített bevetés.

A rádiómodem lehetővé teszi, hogy a Sahedet akár 150 kilométeres távolságból irányítsák az orosz határtól vagy a frontvonaltól, illetve nagyobb távolságokról is, ha légi átjátszókat használnak a légterünkben – magyarázta a szakértő.
Az elmúlt évben több jelentős módosítást hajtottak végre a drón tervezésén. Az egyik ilyen változtatás a robbanófej jelentős fejlesztése. Emellett a pilóta nélküli jármű robbanótöltete 50-ről 90 kilogrammra növekedett. Egyes drónokat már Starlink-terminálokkal is felszereltek.
Külföldi újságírók korábban azt állították, hogy a Sahed drónok képesek csatlakozni az ukrán mobilhálózathoz, ezt az állítást azonban Beszkrecnov cáfolta.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás