Sikeresen megvalósult a hatodik gasztronómiai műhely

Sikeresen megvalósult a hatodik gasztronómiai műhely

18:35 Június 25, 2025

Közélet 2000 3 хвилини

Українська

A kárpátaljai konyha hagyományos ételeit bemutató sorozatot indított a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány, együttműködve a romániai Szatmár megye hagyományőrzőivel. A napokban megrendezték a Kárpátaljai Gasztroműhely – Ízek és Hagyományok programsorozat hatodik eseményét, mely ismét különleges gasztronómiai és közösségi élményt kínált a résztvevőknek.

Varga István programmenedzser a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta: „Ennek a partiumiakkal együtt indított közös európai uniós projektnek több célkitűzése is van. Az egyik egy közös receptkönyvnek a kiadása. Az összegyűjtött recepteket nem lehet csak úgy beletenni egy könyvbe, nagyon jó az, hogy »élesben« is kipróbáljuk ezeket, megnézzük, ki hogyan készíti el akár ugyanazt az ételt. Bár légvonalban nagyon közel vagyunk a szatmáriakhoz, hiszen 30–50 kilométerre vannak tőlünk, mégis hatalmas eltérések vannak akár ugyanannak az ételnek az elkészítésében. A tervezett receptes könyvben megpróbáljuk a közös dolgokat és az eltéréseket is bemutatni. Például most az éppen szezonális újkrumplit készítjük el kétféleképpen: az egyik lesz a mi hagyományaink szerinti, tehát a mi vidékünkre jellemző, a másik pedig a szatmáriaknak az újkrumplija. Még nem készítették el, most fogják főzni, valamilyen »borgőzös« technológiával fogják készíteni; azt nem tudom, pontosan hogyan, de igyekszem ellesni az ő technikájukat. Körömpörköltet készítenek hozzá, ami szintén majdnem ugyanúgy készül, mint a miénk, de mégis más. Például mi is használunk fűszerköményt, de ők egészben dobják bele a forró zsírba, ezáltal az illóolajok másképp kerülnek bele, mint mikor őröltet használunk. Ilyen kis apró dolgokat lehet ellesni és tanulni egymástól.

A receptek összegyűjtésénél a cél az volt, hogy újra megtanuljuk azokat a konyhai praktikákat, amelyeket régen alkalmaztak. Tehát ezek a nagyszülőknek, a dédszülőknek a receptjei, nem a mostani modern receptek, hanem a régieknek az újratanulása, annak a felelevenítése, hogy ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, közösek a tradícióink, így ezekhez a hagyományokhoz akarunk visszanyúlni” – nyilatkozta Varga István.

(TV21 Ungvár/B. TH., Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei