
A 18–24 éves szerződéses katonák átestek a tűzkeresztségesen – Umjerov
A 18–24 év közötti fiatal ukrán szerződéses katonák nagy hatékonyságot mutattak a harcokban – jelentette ki pénteken Rusztem Umjerov védelmi miniszter a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umjerov elmondta:
„A 18–24 éves szerződéses katonák magas szintű felkészültséget és magabiztos fellépést mutattak a csatákban. Láttuk őket a csatatéren – és ez valóban motiváló. Profizmusuk, kitartásuk és szellemiségük újabb megerősítést adott arra, hogy a fiatalabb generáció ma is képes hatékonyan védeni az államot.”

A védelmi miniszter elmondása szerint körülbelül két héttel ezelőtt a Védelmi Minisztérium részletes jelentéseket kapott a parancsnokoktól, amelyek megerősítették a fiatal szerződéses katonákból létrehozott egységek harcképességét és kitartását. Ez morális lökést adott az egész védelmi rendszernek – tette hozzá.
A 18–24 éves szerződéses szolgálati programot három területen elemezték: pénzügyi feltételek, mennyiségi összetétel és a kiképzés minősége. A minisztérium a motivációs csomag fejlesztésén is dolgozik – közvélemény-kutatásokból, fókuszcsoportokból és a katonáktól származó visszajelzésekből származó adatokat használnak fel.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mozgósítási korhatár leszállítását nem fontolgatják, és a 18–24 éves szerződéses program továbbra is önkéntes.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás