Budanov a katonai hírszerzés élén akar maradni a háború végéig, ha túléli
Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának (HUR) vezetője pénteken kijelentette, hogy az Oroszországgal vívott háború végéig a posztján kíván maradni – számolt be az rbc.ua hírportál tábornok Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „Most az az álmom, hogy megállítsam ezt a háborút. Ukrajna a lehetőségek országa. A jövőben én fogom eldönteni, mit akarok tenni.”

Augusztusban lesz öt éve, hogy kinevezték a pozíciójába. Amikor a riporter emlékeztette erre, hozzátette: „Ha túlélem.”
A HUR vezetője megjegyezte, hogy háború idején „bármi megtörténhet”, megemlítve a főosztályon található emlékművet, amely a feladatok ellátása közben életüket vesztett hírszerző tisztek emlékét örökíti meg.
Tavalyi hír, hogy több mint 10 súlyos merényletet kíséreltek meg Kirilo Budanov ellen az ukrajnai háború kezdete óta.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás