Diplomaosztó ünnepséget tartottak az UNE magyar intézetében

Diplomaosztó ünnepséget tartottak az UNE magyar intézetében

17:32 Július 12, 2025

Közélet 4229 6 хвилин

Українська

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UNE UMOTI) harminc hallgatója vehette át alapképzéses diplomáját július 11-én, pénteken. A 2024–2025-ös tanév zárásaként megtartott diplomaosztó ünnepségre ezúttal is szűk körben került sor, az eseménynek az egyetem Bercsényi Miklós Könyvtára adott otthont.

A végzős diákok elénekelték a Gaudeamus igiturt, és elhangzott az ukrán, illetve a magyar himnusz, majd elsőként Imre Gyula, az UMOTI igazgatóhelyettese intézett néhány szót útravalóul a végzős hallgatókhoz és megjegyezte: különleges és meghatározó időszakot tudhatnak maguk mögött.

– Kezdetben a koronavírus-járvány, majd pedig a napjainkban is dúló háború miatt kellett megélni és átélni a bezártságot, a közösségtől való távolmaradást, megszokni az online, majd pedig a vegyes oktatással járó teendőket – mondta az igazgatóhelyettes és kiemelte: mindezek ellenére tudásvággyal felvértezett közösségtől búcsúznak ma.

Spenik Sándor, az intézet igazgatója köszöntőjében a végzősökhöz szólva felidézte, milyen körülmények között kezdték a tanulást a most diplomázók, és hogyan telt a négy évük az egyetem falai között.

– Ez nem csupán idő, hanem egy út, amely tele van mindennapi munkával, álmatlan éjszakákkal a jegyzetek felett, feszült vizsgaidőszakokkal, érdekes felfedezésekkel, új ismeretekkel és új ismeretségekkel. Ti méltóságteljesen jártátok végig ezt az utat, amely egyedülálló alkalmat biztosít két kultúra, két nyelv tanulmányozására, ami különösen értékes a határ menti régióban – emelte ki az UMOTI igazgatója, és kitért arra, hogy ez versenyképessé teszi a végzősöket Ukrajnában és annak határain túl is, végezetül sok sikert kívánt minden kezdeményezésükhöz.

Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja Bacskai József főkonzul jókívánságait is tolmácsolva a külképviselet nevében köszöntötte a végzősöket.

– Önök búcsút vesznek az egyetemtől, oktatóiktól, évfolyamtársaiktól. Megható, felemelő és ünnepélyes pillanatok ezek, amikor átveszik a megérdemelt diplomájukat. Abban a kitüntetett szerepben lehet részük, hogy mint kárpátaljai frissen diplomázott magyar értelmiségiek hidat képezhetnek az Ukrajna és Magyarország közötti jó gazdasági, tudományos és különböző szakmai szintű együttműködésekben. Önök, akik szülőföldjükön maradtak, minden tiszteletet és megbecsülést megérdemelnek, hiszen ezen döntésükkel biztosítják a kárpátaljai magyarság megmaradását és jövőjét. A diploma megszerzése alapvetően egyéni ünnep, de az egészből hosszú távon a közösség profitál – jelentette ki a diplomata, s hangsúlyozta: tisztelet és köszönet illeti az egyetem tanárait azért, hogy a jelenlegi nehézségek ellenére nagy odaadással végzik rendületlenül felelősségteljes munkájukat.

A köszöntők után Wass Albert Búcsú elégia című versét Kacsó Viktória magyar nyelv és irodalom szakos végzős hallgató szavalta el.

A jelenlévőkkel megosztotta ünnepi gondolatait Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős módszerésze, Turisz Ingrid, a Munkácsi Állami Egyetem rektorhelyettese büszke édesanyaként is, Zékány Krisztina, a Magyar Filológiai Tanszék vezetője, Miroszlav Safranyos, a Fizika‒Matematika Tanszék vezetője, az intézet nevelői igazgatóhelyettese, Ljubov Pavlisin, az UMOTI tudományos igazgatóhelyettese, Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója, Turóczi-Sütő Jolán főelőadó.

Palatic Martin fizika szakos végzős az ünnepeltek nevében búcsúzott és mondott köszönetet.

Ezt követően Talabircsuk Okszana, az UMOTI nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó igazgatóhelyettese felolvasta az egyetem rektorának rendeletét, majd Spenik Sándor és Cseh Áron átadta a diplomákat a végzős diákoknak. Idén 6 magyar nyelv és irodalom, 4 magyar nyelv, irodalom és angol nyelv, 5 történelem, 7 országismeret–nemzetközi kapcsolatok, 6 matematika és 2 fizika szakos végzős vehette át a diplomát, összesen 30 baccalaureus, közülük hárman kitüntetéssel végeztek.

Az ünnepség a hagyományos önfeledt talársapka-feldobással és fotózással ért véget.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei