Szakértői vélemény szerint a veteránoknak csak a 22 százaléka tér vissza a háború előtti szakmájába

Szakértői vélemény szerint a veteránoknak csak a 22 százaléka tér vissza a háború előtti szakmájába

21:21 Július 18, 2025

Közélet 1844 3 хвилини

Українська

A civil életbe való visszatérés után az ukrán veteránok többnyire új szakmát választanak, és csupán 22%-uk tér vissza a háború előtti tevékenységéhez – jelentette ki pénteken Natalija Jemcsenko, az Azovsztal Szíve projekt felügyelőbizottságának elnöke a Delo.ua című internetes kiadványnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Jemcsenko elmondta: egy tavaly végzett szociológiai tanulmány kimutatta, hogy a veteránoknak csak a 22%-a tér vissza a háború előtti szakmájához, és nagy az igény a változásra. „Ezért fordítunk ekkora figyelmet a karrier-tanácsadásra. Először is, segítünk meghatározni, hogy mit szeretne csinálni egy veterán. Másodszor pedig, hogy hogyan lehet hasznos. Véleményem szerint, ha ezt a két elemet ötvözzük, az eredmény a sikeres önmegvalósítás, nem csak a munkavállalás. Végül is sokkal könnyebb abban a vállalkozásban sikeressé válni, amelyet a legjobban szeretünk” – jegyezte meg.

A szakember hozzátette, hogy a veteránok sikeres foglalkoztatásához a társadalmi alkalmazkodás is fontos, mivel a munkaadók gyakran félnek a háborút túlélő „instabil” jelölt kockázatától. „Üzenetünk: egy veterán nem kockázatot, hanem erőforrást jelent. Megfelelő támogatással és megfelelő kommunikációval értéket teremt bármely szervezet számára” – mutatott rá Natalija Jemcsenko.

Az Azovsztal Szíve egy Mariupol védőit és családjaikat támogató projekt, amelyet Rinat Ahmetov alapított 2023-ban. A szervezet egy olyan támogatási ökoszisztémát fejlesztett ki, amely magában foglalja a fizikai és pszichológiai rehabilitációt, a protéziseket, az I. és II. kategóriájú fogyatékossággal élő veteránok számára kialakított magánlakásokat, az oktatás és a munkavállalás támogatását stb.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei