Új díjat varrtak a turisták nyakába Görögországban
Hétfő reggeltől megdrágultak a görög szigeteken tett hajóutak. Ennek az az oka, hogy életbe lépett a kormányhatározat, amelynek értelmében az óceánjárók görög szigeteken partra szálló utasainak külön díjat kell fizetniük – írta meg az Euronews.
Az úgynevezett óceánjáró díjat a görög kormány hivatalosan „fenntartható turisztikai díjnak” nevezi.

A díj magasabb a népszerű Míkonosz és Szantorini szigetein, ahol a cél a túlzott turizmus megfékezése és a növekvő turistaszám miatt nehézségekkel küzdő infrastruktúra kezelése. A Görög Kikötők Szövetsége szerint tavaly összesen 768 óceánjáró és körülbelül 1,29 millió turista látogatott Míkonoszra.
Ami pedig a tarifákat illeti: a görög kormány hivatalos tájékoztatása szerint több különböző díjszabási időszak van érvényben, és a kiszállás helye szerinti szigettől függően is eltérőek a díjak.
A június 1. és szeptember 30. közötti időszakban a Míkonosz és Szantorini szigetén található kikötőkben a kiszállási díj 20 euró, míg más kikötőkben 5 euró.
Októberben, az előszezonban és április 1. és május 31. között Míkonosz és Szantorini kikötői díja 12 euróra, az összes többi kikötő esetében pedig 3 euróra csökken.
A téli hónapokban, november 1-jétől március 31-ig a díj mindössze 4 euró Míkonosz és Szantorini esetében, míg 1 euró a többi kikötőben.
A díjat utasonként és kikötőnként számítják fel, ott, ahol kiszállnak. Megfizetéséért a hajózási társaságok felelősek, amennyiben nem fizeti ki a pénzt, a kikötői hatóságok megtilthatják a hajó további görög szigetekre való kikötéseit és a turisták partraszállását.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás