Faji alapú közösséget épít az amerikai szélsőjobboldal
Egy arkansasi hegyvidéken különös közösség épül: a Return to the Land nevű telep egyetlen célja egy kizárólag fehérekből álló társadalom megteremtése. A mozgalom vezetője, Eric Orwoll szerint ez a fehér faj erődje. A kezdeményezés egyszerre törvényességre hivatkozó vállalkozás és egy nyíltan rasszista ideológia gyakorlati megvalósítása – írja a SkyNews.
„Fehér nemzetet akarsz? Építs fehér várost” – mondja Eric Orwoll egy közösségi médián terjesztett videóban. Az arkansasi nap alatt férfiak tucatjai vernek karókat a földbe, hogy kerítéssel határolják el új közösségük területét. Ez a Return to the Land (Vissza a földre), egy 160 hektáron elterülő település az Ozark-hegységben, amelynek célja egy „közös származásra épülő szándékos közösség” létrehozása.

Orwoll, a telep vezetője, szőke hajú, kék szemű férfi, nem rejti véka alá célját: egy olyan erődöt akar építeni, amely a fehér faj védelmét szolgálja. A közösségi médiában nyíltan csak fehéreknek szólóként hirdeti magát, és már mintegy 40 ember él itt, további százak pedig tagsági díjat fizetnek, amivel támogatják őket a világ minden tájáról.
A tagsághoz a magántagok egyesületén (PMA) keresztül lehet csatlakozni, amelyet a szervezet arra használ, hogy elkerülje a szövetségi antidiszkriminációs törvényeket.
A PMA tagjai csak európai származásúak lehetnek, muszlimokat, melegeket, valamint más nem hagyományos életmódot képviselő embereket kifejezetten kizárnak. Még a csatlakozás előfeltétele is egy videóinterjú, amelyben megerősítik a jelentkező etnikai származását.
Peter Csere, Orwoll helyettese és a közösség jogi kereteinek kidolgozója szerint a konstrukció nem joghézagot, hanem az egyesüléshez való alkotmányos jogot használja ki. Ezzel azonban szakértők és a polgárjogi szervezetek is vitatkoznak. Az Arkansasi NAACP elnöke, Barry Jefferson szerint az ilyen közösségek visszarepítenek a szegregáció korszakába: „Már egyszer átéltük ezt. Senkit sem szabad megkülönböztetni bőrszíne alapján.”
A tagok ezzel szemben saját értékrendjük szerint rendezik be életüket.
A nők otthon tanítják a gyerekeket, kecsketejből főznek vacsorát, amelyet közös, koloniális témájú esték követnek.
A közösség a születésszám növelését is célul tűzte ki: online adománygyűjtéssel támogatják azokat a családokat, akik új gyermeket vállalnak. Egy nemrég született hatodik gyermek után például 1000 dollárt adományoztak egy családnak.
Az RTTL szerint mindez a természetesebb, egészségesebb élet felé vezető út, de mindez nem független a környező társadalomtól. A közeli Pocahontas városban működő Eddie Mae Herron központ vezetője, Pat Johnson, aki még a szegregáció idején járt színes bőrűeknek fenntartott iskolába, aggodalommal figyeli a fejleményeket: „Félelmet kelt, és nem tudod, kiben bízhatsz. Az ilyen hírek azt az érzést hozzák vissza, hogy megint kívülállók vagyunk.”
Orwoll viszont nem tagadja végső célját: nem csupán egy közösséget akar, hanem sok hasonlót nemcsak Amerikában, hanem világszerte. Úgy véli, a közösségi média és a PMA jogi kerete révén ez most sokkal inkább lehetséges, mint valaha.
Egy olyan jövőt képzel el, ahol a fehér faj újra elszigetelten élhet másoktól elkülönülve, másokat kizárva.
Ez a „fehér erőd” azonban nem csak egy közösségi kísérlet. A Return to the Land a modern szélsőjobb gyakorlatba ültetett ideológiája – és figyelmeztető jel mindazok számára, akik hisznek az egyenlőség és az együttélés alapelveiben.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás