Tízezer óvodát zártak be Kínában
A születések számának drámai csökkenése kihat Kína egész oktatási rendszerére. A kínai óvodák száma például tavaly tízezerrel csökkent.
A kínai óvodák száma negyedével csökkent négy év alatt, ami tízezernyi intézmény bezárásához vezetett az országban, mivel a születésszám drasztikus visszaesése megrázta az oktatási rendszert.

A kínai oktatási minisztérium adatai szerint az óvodai beiratkozások száma 12 millióval esett vissza 2020 és 2024 között, a 48 milliós csúcsról indulva.
Az óvodák száma – amelyek a 3–5 éves korosztályt szolgálják – 41 500-zal csökkent miután 2021-ben elérte a közel 295 000-es maximumot. csökkenő beiratkozási trend már része a rendszernek és ez nem is fog változni – mondta a Financial Timesnak Stuart Gietel-Basten, a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem Öregedéstudományi Központjának igazgatója. Hozzátette: az öt-tíz évvel ezelőtti időszakhoz képest hatalmas a születésszám visszaesése.
Idősotthonokká alakulnak át a kínai óvodák
A kínai óvodai rendszer zsugorodása előrevetíti, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a gazdaságnak és a döntéshozóknak a világ egyik leggyorsabb ütemben öregedő társadalmában.
- Kína zsinórban három éve (2024-ig) népességcsökkenést regisztrál, miután 2016-ban véget vetett annak a több évtizedes politikának, amely sok családot egy gyermekre korlátozott.
- Bár tavaly körülbelül 520 ezerrel nőtt a születésszám, 9,3 millióra,
- ami növekedést jelent a 2023-as rekordalacsony értékhez képest,
- ez még mindig elmaradt a halálozások számától, és
- közel felére esett vissza a 2017-es 17,9 milliós csúcshoz viszonyítva.
Zhuang Yanfang aki három óvoda tulajdonosa a kelet-kínai Zhejiang tartományban található Jinhua városában, 2023-ban úgy döntött, hogy az egyik, korábban 270 gyermekkel működő intézményét 42 ágyas idősek otthonává alakítja át.
„A születési arány csökkenésével a beiratkozások is visszaestek” – mondta Zhuang. Becslése szerint a magánóvodák 90 százaléka bezárt a gyorsan öregedő közösségben. Bár megmaradt két óvodáját kibővítette, hogy már 10 hónapos kortól fogadjon kisgyermekeket, nem derűlátó: az intézmények összesen csak körülbelül 150 gyereket tudnak fogadni, szemben a néhány évvel ezelőtti több mint ezerrel.
Itt a lehetőség az oktatási rendszer reformjára
Egyesek szerint a demográfiai szakadék lehetőséget kínál a kínai oktatási rendszer reformjára. Gietel-Basten szerint Peking a csökkenő tanulólétszám miatt felszabaduló forrásokat újraoszthatná az oktatás minőségének javítására, például jobb bölcsődei ellátásra és az egyetemekbe történő beruházásokra.
Át lehetne alakítani olyan rendszereket is, mint például a gaokao, a hírhedten nehéz egyetemi felvételi vizsga, amely meghatározza, ki juthat be az elitegyetemekre.
„Mindezeket a területeket reformálni kell ahhoz, hogy ez a kisebb létszámú, idősebb, de képzettebb, szakképzettebb és egészségesebb népesség valóban boldogulni tudjon” – mondta. A kínai oktatási rendszer hatalmas infrastruktúrájával – például az épületekkel és ingatlanokkal – kapcsolatban már nehezebb kérdések merülnek fel.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás