Táborzáróünnepség a Rákóczi-főiskolán

Táborzáróünnepség a Rákóczi-főiskolán

14:10 Augusztus 9, 2025

Közélet 1687 6 хвилин

Українська

A nyár folyamán több száz kárpátaljai magyar diák gazdagodott élményekkel, tudással és új barátságokkal a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) programjain. A „GENIUS” tehetséggondozó nyári táborainak idei sorozata augusztus 8-án a Beregvidéki Sporttábor és az Abacus Matematikatábor közös zárórendezvényével ért véget. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Hankó Balázs, Magyarország kulturális és innovációs minisztere, valamint Varga-Bajusz Veronika államtitkár, akik személyesen adták át a legjobbaknak járó érmeket és okleveleket.

A sporttáborról és az idei tábori idényről Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója számolt be. Mint mondta, a nyolcadik alkalommal megrendezett Beregvidéki Sporttáborban idén 40 gyermek vett részt 13 településről, 15 oktatási intézményből. „Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a testi és lelki formálás is megtörténjen, hiszen számos egyéni és csapatsportprogramon, valamint logikai versenyeken mérhették össze tudásukat a gyerekek. A mai napon kilenc kategóriában osztunk ki érmeket és okleveleket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az Alapítvány nyári programjaiban összesen 391 gyermek, 91 oktató és több mint 40 nevelő vett részt.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KMPSZ elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a KMPSZ táborai a magyar állam és különböző szervezetei nélkül nem valósulhattak volna meg. Elmondta, immár 30-35 éve rendszeresen bővülnek, fejlődnek a helyi táborozás lehetőségei, így a tehetséggondozás legszélesebb palettáját tudják kínálni a diákok számára.

Reményét fejezte ki, hogy a jövőben is „kinő az a generáció, akik majd átveszik a táborszervezőktől és az oktatóktól a stafétát, és továbbviszik a munkát a kárpátaljai magyar gyerekek érdekében”.

Hankó Balázs, Magyarország kulturális és innovációs minisztere köszöntőjében hangsúlyozta: a Kárpát-medence a magyar tehetségek földje, és „nekünk kötelességünk a tehetségeket óvni, védeni, különösen egy olyan nehéz helyzetben, mint amit a háború teremt”. Kiemelte, hogy a legnehezebb időkben mutatkozik meg az igazi jellem és erő, és köszönetet mondott mindazoknak, akik Kárpátalján a magyarság megmaradásáért és a fiatalok tehetséggondozásáért dolgoznak.

A miniszter rámutatott: a magyar oktatás támogatása nem csupán nyelvi kérdés, hanem szívből fakadó, közösségépítő küldetés. Mint fogalmazott, „a magyar oktatás azt jelenti, hogy magyar szívvel, magyar lélekkel oktatunk. […] Így érezhetitek és tudhatjátok azt, hogy nem vagytok egyedül.” Beszédében megerősítette, hogy a magyar kormány minden szakmai és anyagi támogatást megad annak érdekében, hogy 2026-ra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egyetemi rangra emelkedhessen.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára beszédében kiemelte: minden kárpátaljai látogatás alkalmával megerősödik benne az érzés, hogy „Kárpátalja, a kárpátaljai magyarság hite, elszántsága és értékrendje kell ahhoz, hogy a magyar nemzet megmaradjon, sőt erős maradjon”. Hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-főiskola nemcsak tudományos, hanem nemzetvédő és magyarságmentő küldetést is betölt, amely a háború idején különösen felértékelődik.

Beszédében szólt arról is, hogy 2018 óta a magyar nyelv használatához kapcsolódó jogokat folyamatosan csorbítják, a magyar nyelvű oktatást ellehetetlenítik, ami szerinte „megengedhetetlen Európában”. Hozzátette: „Ti, fiatalok, felelősséggel tartoztok szülőföldetekért és nemzetetekért, mert nélkületek nincs magyar jövő”, ezért a kormány elkötelezetten támogatja a főiskola és a kárpátaljai magyar oktatási hálózat munkáját.

A beszédek sorában Váradi Natália ismertette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány kiemelt programjait. Ezek közé tartoznak a nyári táborok, amelyek között szerepelt a 15. alkalommal szervezett Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor, a Jankovics Mária Alkotótábor, a Szól a fülemüle! tehetségkutató, valamint a Kisgejőcön rendezett gitártábor is. Elmondta, az Alapítvány küldetése nem csupán a hagyományok megőrzése, hanem a „hamu őrzése helyett a láng továbbadása”.

A rendezvény végén sor került az Abacus Matematikatábor és a Bereg-vidéki Sporttábor eredményhirdetésére. Az érmek és oklevelek átadását követően a résztvevők közös fotózással és tortával búcsúztak a táboroktól, ami egyben az idei GENIUS-tábori szezon lezárását is jelentette.

Azonban a nyár még tartogat élményeket, ugyanis augusztus 11. és 14. között kerül megrendezésre a KMPSZ Keresztyén Balázs Olvasótábora, amely újabb lehetőséget kínál a tanulásra, a közösségépítésre és a feltöltődésre.

Kun Viktória
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei