Olyan fekete lyukat találtak, amihez foghatót még nem látott az emberiség
Egy távoli galaxis közepén minden korábbinál nagyobb fekete lyukat azonosítottak a csillagászok. A mintegy 5 milliárd fényévre lévő SDSS J1148+1930 galaxis szívében egy 36,3 milliárd naptömegű óriás rejtőzik. Ez a méret már közel áll az elméletileg lehetséges felső határhoz. Összehasonlításképp: a Tejútrendszer központi fekete lyuka mindössze 4,3 millió naptömegű.
„A valaha talált tíz legnagyobb fekete lyuk egyike, sőt talán a legnagyobb” – mondta Thomas Collett, a Portsmouthi Egyetem asztrofizikusa. Hozzátette, hogy a korábbi becslések bizonytalanok, ám az általuk alkalmazott módszerrel jóval nagyobb pontossággal sikerült megállapítani az objektum tömegét.

Minden nagyobb méretű galaxis központjában található egy szupermasszív fekete lyuk, amelynek tömege legalább egymillió naptömeg. Elméletben növekedésüknek nincs korlátja, de a Világegyetem kora és a fejlődési ütem miatt a gyakorlatban legfeljebb 50 milliárd naptömeget érhetnek el.
A frissen azonosított óriás egy ritka égi jelenség, a Kozmikus Patkó révén vált láthatóvá. A patkó alakú, elnyúlt fénynyaláb a gravitációs lencsézés következménye: az előtérben lévő galaxis elhajlítja és felnagyítja a mögötte lévő fényforrás képét.
A kutatást Carlos Melo-Carneiro, a Rio Grande do Sul Szövetségi Egyetem csillagásza irányította. Elmondása szerint ez a fekete lyuk jelenleg szunnyad, vagyis nem nyel el aktívan anyagot. Mégis észlelhető, mivel hatalmas gravitációja jelentősen befolyásolja a környezetét.
A kutatók a tömeg meghatározásához két módszert alkalmaztak: megmérték a gravitációs lencsézés erősségét, és elemezték a galaxis központja körül keringő csillagok mozgását. A kapott adatok összevetése rendkívül pontos tömegbecslést tett lehetővé.
Az SDSS J1148+1930 egy úgynevezett fosszilis galaxis, amely valaha egy teljes galaxishalmaz volt. A halmaz tagjai idővel összeolvadtak, és a bennük lévő szupermasszív fekete lyukak is egyesültek, így jött létre a mostani, gigantikus égitest.
A kutatók szerint a felfedezés fontos lépés annak megértésében, hogyan nőhetnek ekkorára a fekete lyukak, ami továbbra is a Világegyetem egyik nagy megoldatlan rejtélye.
Az eredmények a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelentek meg.
A fekete lyukak több szempontból is érdekesek. Egy nemrég publikált, radikális elmélet szerint ezeknek az objektumoknak a belseje rejtheti a régóta keresett sötét energiát, ami a világegyetem tágulásának előidézője lehet.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás