Visken is bemutatták Magda, a Szabót
Különleges színházi élményben volt részük azoknak, akik augusztus 13-án a viski kultúrházba látogattak. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a KMKSZ közös szervezésében a Déryné Program keretében egy igazán nívós színházi előadást tekinthetett meg a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarsága.
A híres írónő, Szabó Magda életét és házasságát bemutató darabot Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett hozták közelebb a nagyérdeműhöz. A művészházaspár nagy hitelességgel mutatta be azt a különleges és harmonikus kapcsolatot, mely Szabó Magdát és férjét jellemezte. A darabban az íróházaspár gondolkodásmódja, az irodalom iránti szenvedélye, az életről alkotott felfogása is kirajzolódik, valamint mindennapos küzdelmeik és egy-egy örömtelibb pillanat is felsejlik. Az előadás alapjául nemcsak Szabó Magda alkotásai szolgáltak, hanem a vele készült interjúk, a naplója és életrajzi írások is.

A mostani előadás a Kárpátalján is elindult Déryné Program által jöhetett el vidékünkre. A Magda, a Szabó című darabot Mészáros Tibor rendezte, aki már nem először járt Kárpátalján, hiszen korábban két előadást is rendezett a beregszászi társulat számára, most azonban nemcsak rendezőként, hanem színészként is a pódiumra lépett.
„Nagyon nosztalgikus emlékekkel vágtam bele a feleségemmel a mostani előadás-sorozatba, hiszen korábban már volt lehetőségem itt, Kárpátalján együtt dolgozni a beregszászi társulattal. Fantasztikus közönséggel találkoztunk, élmény volt nekik játszani, sok helyen megfordultunk már, de valahogy úgy érzem, itt igazán különleges közönség fogadott minket” – fogalmazott a darab rendezője, főszereplője, Mészáros Tibor

Az esemény alkalmával Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója elmondta: „2025 májusában a Déryné Programnak köszönhetően megindulhatott egy aktív együttműködés a magyarországi és a Kárpát-medencei színházak között. A mai alkalom is a már korábbi ifjúsági alkalmaink – melyek szintén a program keretében voltak itt, Kárpátalján – folytatása, ami most a felnőttek számára nyújt kikapcsolódást. Szeptembertől pedig ismét ifjúsági program érkezik majd vidékünkre.”

Az előadások a KMKSZ társszervezésében valósulnak meg több helyszínen megyeszerte. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke a darab kapcsán kifejtette: „A kárpátaljai kulturális életet mindig fel kell pezsdíteni, mivel a helyi közösség megérdemli, hogy különleges előadásokban legyen része. Azt gondolom, hogy a közönség nagyon jól szórakozott az előadás során, és mindenki tanulságos üzenettel megy majd haza. Az életünk nem könnyű sem a magánéletben, sem kollektíven. Ebben az előadásban valahol mindez ott volt üzenetként” – mondta el Sari József, aki köszönetét fejezte ki, hogy a Felső-Tisza-vidék magyarsága is részesülhetett a nívós színházi előadásban.
Kőváry Edina
Kárpátalja
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás