Libanon lesz XIV. Leó pápa első úti célja

Libanon lesz XIV. Leó pápa első úti célja

19:12 Augusztus 21, 2025

Közélet 1632 3 хвилини

Українська

XIV. Leó pápa decemberig Libanonba látogat – jelentette be Bechara Rai bíboros, a maronita katolikus egyház feje. Az országban több mint kétmillió katolikus él, és várhatóan a pápa elődje hagyományát követve olyan államokat keres fel, amelyek ritkán kerülnek a nemzetközi figyelem középpontjába – számolt be az Index.

A pápa decemberig Libanonba utazik – közölte Bechara Rai bíboros. Rai, a 3,5 millió tagot számláló maronita katolikus egyház vezetője nem adott meg konkrét dátumot a látogatásra, de elmondta, hogy „a előkészületek már folyamatban vannak” – írja a Reuters.

május 8-án pápának választott XIV. Leó a néhai Ferenc pápa tervét valósítja meg, aki Libanonba akart látogatni, de egészségügyi problémái miatt nem tudott elutazni.

A Vatikán statisztikái szerint Libanonban több mint kétmillió katolikus él. Rai kijelentését a Vatikán egyelőre nem kommentálta. Egy névtelenséget kérő vatikáni tisztviselő azonban megerősítette az utat és elmondta, Libanon egy nagyobb körút állomása lesz, amely Törökországot is magába foglalja majd.

Ferenc pápa 12 éves pápaságának ideje alatt 47 külföldi látogatást tett, 68 országba utazott. Politikáját úgy alakította, hogy olyan országokat látogatott meg, amelyek gyakran nem vonzották a nemzetközi figyelmet, hogy így rávilágítson az általa a világ „peremvidékének” nevezett területeken fennálló problémákra.

XIV. Leó várhatóan november végén Törökországba látogat, egy fontos korai egyházi zsinat 1700. évfordulójának ünnepségei keretében, amelyre Nikaia-ban, a mai Iznikben került sor. A hónap elején Libanonnak küldött üzenetében XIV. Leó megemlékezett a bejrúti kikötőben történt hatalmas vegyi robbanás ötödik évfordulójáról, amely 200 ember életét követelte.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei