Több millió külföldi vízumát vizsgálják felül az Egyesült Államokban

Több millió külföldi vízumát vizsgálják felül az Egyesült Államokban

13:30 Augusztus 23, 2025

Közélet 1705 3 хвилини

Az Egyesült Államok kormánya drasztikus lépést jelentett be, ugyanis azonnali hatállyal leállították a teherautó-sofőrök számára kiadott munkavállalási vízumokat, valamint pénteken megkezdték több tízmillió külföldi vízum felülvizsgálatát is.

A döntés előzménye, hogy Floridában három ember vesztette életét egy tragikus balesetben, amit egy illegálisan az országban tartózkodó hivatásos sofőr okozott. A férfi teherautójával szabálytalanul próbált megfordulni az autópályán, s ennek következtében következett be a halálos kimenetelű ütközés.

A külügyminiszteri intézkedés hátterében az a felháborodás áll, amelyet az ügy váltott ki országszerte. Mint ismert, a sofőr indiai származású volt, és annak ellenére szerzett teherautó-vezetői engedélyt Kaliforniában, hogy illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban. A vizsgálat során az is napvilágra került, hogy a férfi korlátozottan beszélt angolul, több közlekedési tábla jelentését sem ismerte, ami súlyosan megkérdőjelezte alkalmasságát a hivatásos járművezetésre.

Több mint 55 millió vízum felülvizsgálata indult
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken megerősítette: „A bevándorlási hatóságok folyamatosan vizsgálják felül 55 millió, az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi vízumát, és, akinél a szabályok megsértését találják, az ellen kitoloncolási eljárás indulhat.”

A floridai tragédia nyomán a kormány célja a közlekedésbiztonság fokozása és az illegális munkavállalás visszaszorítása. A bejelentés hatása messzemenő lehet, hiszen a teherautó-sofőrök hiánya már korábban is komoly logisztikai nehézségeket okozott az Egyesült Államokban. Most azonban a biztonságpolitikai szempontok felülírták a gazdasági érdekeket, és az ügy várhatóan hosszú távon is alakíthatja a bevándorláspolitikai vitákat.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei