Több mint 35 ezer haszid zarándok érkezett Umanyba – határőrszolgálat
Umanyba, a zsidó újév ünneplésére, már több mint 35 ezer haszid zarándok érkezett – közölte Andrij Demcsenko, az Ukrán Állami Határőrszolgálat szóvivője.

„A haszid zarándokok mozgását Ukrajna felé már hetek óta figyeljük. Eleinte kisebb, néhány száz fős csoportok érkeztek, később számuk elérhette a több ezret is. Azonban a zarándokok többsége az elmúlt öt napban érkezett. Az Európai Unióból és Moldovából belépve egyes napokon 4, 8, akár 11 ezren is átlépték a határt. Becsléseink szerint az elmúlt hetekben több mint 35 ezer haszid zarándok érkezett Ukrajnába, többségük szervezett csoportokban” – mondta Demcsenko.
Hozzátette: néhány haszid számára megtagadták a belépést, mivel problémák adódtak az okmányaikkal, vagy korábban megsértették az ukrán jogszabályokat.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás