Hálaadó istentisztelet a megújult izsnyétei református templomban
Október 5-én hálaadó istentiszteletre gyűlt össze az Izsnyétei Református Gyülekezet, hogy köszönetet mondjanak Istennek a templom külső és belső megújulásáért. Az ünnepi alkalmon a helyi gyülekezet tagjai mellett számos meghívott vendég is részt vett, közösen adva hálát a megvalósult felújításért.
Az istentisztelet a 84. zsoltár éneklésével kezdődött, amely alatt a lelkészek és a szolgálattevők bevonultak a templomba. Máté Richárd, a gyülekezet lelkipásztora köszöntéssel nyitotta meg az alkalmat, majd a hittanos gyermekek versekkel üdvözölték az ünneplő közösséget.

A hálaadás jegyében csendült fel a 105. zsoltár, majd Tóth László esperes mondott fohászt és imádságot. Az igehirdetés szolgálatát Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke végezte, aki a hirdetett igében Isten áldásának és hűségének üzenetét hangsúlyozta. A püspöki igehirdetést követően Máté-Kopasz Krisztina kántor előadásában egy szívhez szóló ének hangzott el.
Az ünnepségen több vendég is köszöntötte a gyülekezetet. Szólt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület világi főjegyzője, dr. Hadnagy István egyházmegyei gondnok, valamint Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Köszöntőt mondott Turjanica Ivan, a Gorondi kistérség polgármestere és Orosz János, Izsnyéte elöljárója is. A megjelent lelkipásztorok igei üzenetekkel köszöntötték az ünneplőket, majd felolvasták a szendrői testvérgyülekezet üdvözletét is.
Az istentisztelet egyik legmeghatóbb része az volt, amikor Máté Richárd lelkipásztor felidézte a gyülekezet és a templom több évszázados történetét. Elmondta, hogy az Izsnyétei Református Gyülekezet már az 1500-as évek végén létezett, s temploma az idők során többször is megújult. A mostani, 1907-ben épült templom az elmúlt két évben teljes körű felújításon esett át.
A munkálatok során három ütemben újult meg az épület: előbb a tető és a torony, majd a külső falak, végül a belső tér. Új burkolat, padló, ajtók, csillárok és elektromos hálózat készült el, a régi padok megújultak, a falak újrafestése pedig új életet adott a templombelsőnek. A lelkipásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy kétkezi munkájukkal hozzájárultak a felújításhoz. Külön háláját fejezte ki Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Gustav Adolf Werk segélyszervezetnek, a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, valamint a Beregi Református Egyházmegyének. A lelkipásztor beszédében külön kiemelte, hogy a munkálatokat a helyi gyülekezet tagjai végezték el.
A felújítás során a templom falába időkapszula is került, üzenetként a jövő nemzedékek számára, amelyben a gyülekezet megvallotta, hogy minden elvégzett munka Isten dicsőségét szolgálja. A lelkipásztor felolvasta az 1917-ben, a reformáció 400. évfordulóján írt imádságot is, amelyben a hívők hűséget fogadtak hitük és egyházuk iránt.
A bibliaórás közösség rövid köszöntése után a Himnusz hangzott fel, majd Zán Fábián Sándor püspök áldásával zárult az ünnepi alkalom. Az eseményt szeretetvendégség zárta.
(LI/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás