Matl Péter Magyarok Nagyasszonya-szobrát fogják felállítani Visken

Matl Péter Magyarok Nagyasszonya-szobrát fogják felállítani Visken

21:01 Augusztus 19, 2020

Közélet 5634 2 хвилини

Magyarok Nagyasszonya-szobor megalkotását és fölállítását kezdeményezi a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) Kárpátalján – derül ki a szervezet a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményéből.

Az idén negyvenéves alapítvány kuratóriuma kárpátaljai magyar egyházi és világi személyek, szervezetek régi kérésére, valamint a Márton Áron Emlékéremmel 2018-ban kitüntetett Matl Péter szobrászművész felajánlása alapján döntött úgy, hogy a cél érdekében szervezőbizottságot alapít.

A szoborállítási kezdeményezés tiszteletbeli fővédnöke Király Tibor jogász, akadémikus, védnökei pedig Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter, Lezsák Sándor parlamenti alelnök, valamint Majnek Antal OFM, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke.

Terveik szerint Matl Péter szobrászművész carrarai márványból készülő szobrát 2021 Nagyboldogasszony napján fogják fölavatni a magyar–ruszin–ukrán lakosságú Visk nagyközségben „a békés együttélés, a keresztény szolidaritás és a magyar megmaradás szándékának” jelképeként, egyúttal a jövő évre halasztott, budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemében.

A támogatási lehetőségekről a napokban adnak majd bővebb információt, szeptemberben pedig a szoborbizottság és a védnöki testület tagjainak részvételével nyilvános tájékoztató várható.

(magyarhirlap.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei