Ünnepség az ungvári főkonzulátus udvarán

Ünnepség az ungvári főkonzulátus udvarán

15:23 Augusztus 21, 2020

Közélet 8076 4 хвилини

Українська

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának udvarán meghitt ünnepséggel méltatta az Ung parti városba akkreditált külképviselet, valamit a társszervező Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) államalapító Szent István királyunk ünnepét.

Ezúttal a súlyosbodó járványhelyzet miatt szűkebb volt a meghívottak köre, a főkonzulátus munkatársain túl főleg Ungvárról és az Ungvári járásból érkeztek vendégek.

Kuti László első beosztott konzul ünnepi beszédében emlékeztetett: „Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe, az államalapítás és az államalapító István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik, Magyarország fő védőszentjének tiszteletére tartott főünnepe is. Volt idő, amikor kizárólag egyházi ünnepként engedélyezték a megtartását, a kommunisták pedig sem a vallási, sem a nemzeti hátterét nem vállalták, de megszüntetni sem merték, ezért új, erőszakolt tartalmat igyekeztek adni ennek a napnak. Egyedül a rendszerváltás tudta helyreállítani a történelmi hagyományt, amikor 1991-ben az Országgyűlés augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé nyilvánította.” Kuti László elmondta még, hogy nem ez az első alkalom, amikor Ungváron egy magyar nemzeti ünnepet méltató rendezvényt nem a megszokott helyszínen, hanem a magyar főkonzulátus kertjében kell megrendezni. Megemlítette a tavalyi március 15-ét, amikor az épp regnáló ukrán államelnök a Petőfi térre szervezte választási nagygyűlését, ott is pont a szobor elé és pontosan abban az időpontban, amikorra a magyar szervezetek és a főkonzulátus meghirdették a közös koszorúzásukat. Idén a Covid–19-világjárvány kényszerítette be az ünnepi rendezvényeket a főkonzulátus udvarára. A magyar diplomata bizakodva kijelentette: „Biztos vagyok azonban benne, hogy amint le tudjuk küzdeni ezt az ismeretlensége miatt is annyira ijesztőnek tűnő új vírust, le fogjuk tudni győzni a másik, sajnos nagyon jól ismert vírust is, a nacionalista köntösbe csomagolt, elvakult magyarellenesség vírusát. Mert a tények azért tények maradnak, és az 1100 éves történelmünket még akkor sem lehet meg nem történtté tenni, ha egyesek úgy gondolják, mi nem vagyunk Ukrajna, vagy éppen Kárpátalja őshonos népe.”

A társszervező MÉKK elnöke, Dupka György ezúttal nem tudott személyesen részt venni a megemlékezésen, levélben köszöntötte az ott ünneplőket.

A konzulátusi megemlékezés résztvevői láthatták-hallhatták a BorzsaVári népzenei együttesnek a nemzeti ünnepre összeállított koncertjét, majd a Gál Natália színművésznő által rendezett, Mi magyarok című előadást élvezhették.

Az ünnepség állófogadással folytatódott, majd – ­bár Budapesten idén elmaradt­ – Ungvár lakosságát a magyar főkonzulátus meglepte egy, az Ung folyó partjáról fellőtt, látványos tűzijátékkal Magyarország születésnapján.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei