karpat.in.ua

Szent István-napi koszorúzás Szürtében

Az ungvári járási Szürtében, a katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál ezúttal a helyi KMKSZ-alapszervezet hagyományos augusztus 20-i Szent István-napi ünnepsége helyett csak rövid koszorúzást tartott, tekintettel a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett korlátozó intézkedésekre.

Nemzeti Himnuszunk eléneklése után Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük dr. Kórós Attila ungvári magyar konzult, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, Puskár Árpád szürtei polgármestert, valamint a helyi római katolikus és református egyházközségek elöljáróit.

Szabó Eszter, a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola harmadik évfolyamos diákja fuvolán előadta Bach/Gounod Ave Maria-szólóját.

Szent István szobrának megkoszorúzása után Kótyuk Zsolt református lelkésszel közösen imádkoztak a jelenlévők magyar népünkért és országunkért, majd elmondták az Úrtól tanult imádságot.

A koszorúzási ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

(dózsa/Kárpátalja hetilap)