karpat.in.ua

Ukrajnában a közeljövőben szigorítják az ittas vezetésért járó büntetést

Rövid időn belül Ukrajnában növelik az ittas vezetésért kiszabható büntetés mértékét – közölte Volodimir Martinenko, a belügyminiszter tanácsadója az Ukrajina 24 TV-csatorna adásában.

Megjegyezte, hogy az ilyen típusú bűncselekményekért járó felelősség növelése a parlamenttől függ.

„Mi kezdeményeztünk és nagyon kértük a parlamenti képviselőket, hogy növeljék felelősséget. Nemcsak a pénzbírság kiszabása, hanem lehetővé tenni azt is, hogy a bíróság adminisztratív büntetést (letartóztatást) is elrendelhessen, hogy ittas járművezetőből jóval kevesebb legyen” – mondta Martinenko.

Elmondása szerint a képviselők a végső döntést az elkövetkező hónapokban hozhatják meg.

„Nagyon keményen dolgozunk ezen a képviselőkkel. Van egy törvényjavaslat, dolgoznak rajta, és remélem, hogy a következő ülésszakon, ősszel megkapjuk a törvényt” – mondta a miniszter tanácsadója.