Tízezrek álltak ki Litvániában a belarusz tüntetők mellett

Tízezrek álltak ki Litvániában a belarusz tüntetők mellett

14:08 Augusztus 24, 2020

Közélet 2612 2 хвилини

Tízezrek alkottak emberi láncot Litvániában a hétvégén, amely több, mint harminc kilométer hosszú volt és Vilniustól egészen a litván-fehérorosz határig ért – számolt be róla a The Moscow Times. A tüntetők megfogták egymás kezét és többen a belarusz ellenzék piros-fehér zászlóját tartották, a litván trikolórral együtt.

Veletek vagyunk, szabad Fehéroroszországot, kinyújtjuk felétek a kezünket” – fogalmazott a demonstráción Gitanas Nauseda, litván elnök.

A tüntetés egyúttal megemlékezés is volt az 1989-es balti láncként elhíresült demonstrációra, amikor a szovjet megszállás alatt lévő három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában több mint kétmillió ember alkotott élő láncot, hogy felhívják a figyelmet országuk függetlenségének elvesztésére. A mostani élőláncban a szervezők szerint legkevesebb ötvenezren vehettek részt. 

Forrás: mandiner, Fotó: litván külügyminisztérium

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei