karpat.in.ua

Barkaszó: Állami segítség nélkül javítják az útburkolatot

Barkaszón a mintegy három kilométernyi bekötőutat 18-20 éve nem javították. A barkaszói és szernyei autótulajdonosok emiatt több ezer hrivnya pluszköltséggel számolhatnak évente járműveik javításakor. Ha ezeket az összegeket az utak javítására fordították volna, már szinte mindenütt lenne aszfalt. Ám az útjavítás nem az átlagpolgár feladata! Ennek ellenére a napokban összefogtak a barkaszói és szernyei lakosok, sőt az utak karbantartásának érdekében Rafajnaújfaluból is érkeztek felajánlások.

Sütő Dezső barkaszói vállalkozó gondolt arra először, hogy Nagydobrony és Badaló példáján okulva a barkaszói emberek is kezdhetnének valamit az utakkal. És nem is tartotta magában gondolatait. Az ismert közösségi oldalon toborzott csapatot maga köré. Erre felfigyelve az ügy mellé állt Zsidik Sándor polgármester és Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke. Szó szót követett, mígnem augusztus 21-én pénteken, egy falugyűlésen tárták a nyilvánosság elé a szándékokat. Mindenki nagy megdöbbenésére az emberek pár nap alatt 48 ezer hrivnyával álltak a jó ügy mellé. A gyűlésen eldőlt, hogy aszfaltzúzalékot vesznek a tátongó lyukakba, de mindenekelőtt az emberek önerőből megtisztítják a bekötőutat. Már szombat reggel 22 lakos vonult ki láncfűrészekkel, motoros kaszákkal az útra, de ekkor még messze voltak az út végétől, és az is látszott, hogy a 2-3 méteres fákkal megbirkózni komolyabb erő kell majd. Hétfőn aztán hála Istennek nem csökkent az emberek munkakedve, hanem éppen hogy nagyobb lett. Szinte dupla annyian vonultak ki, mint a szombati napon, sőt, Szernyéről és Rafajnaújfaluból is érkeztek emberek. Hullottak is a méretes akácfák az útra, amelyeket több helyen is el kellett vágni, hogy emberi erővel el lehessen távolítani az útról. Az asszonyok kávét, vizet és szendvicset készítettek és osztottak. A reggel hét órától kezdődő munka pedig meg is hozta gyümölcsét, hiszen 11 óra magasságában az emberek elérték a Csap–Munkács főutat. Az esti órákra pedig a darált aszfalt is megérkezett. Reméljük, további sikerek követik majd az összefogást, s ezentúl nem a rossz útról fognak majd emlékezni Barkaszóra az átutazók.

(Tóth János/Kárpátalja hetilap)