karpat.in.ua

Új szolgáltatást indított az Uklon taxiszolgálat: az egy irányba tartó személyek ezentúl csatlakozhatnak egymáshoz

Az Uklon elnevezésű ukrán online-vállalat új szolgáltatást indított: ezentúl az egy irányba tartó utasok együtt is utazhatnak. Az Uklon Share alkalmazás segítségével a taxira váró személyek előbb megtalálják a járművet, amely felveszi az első utast, majd pedig út közben a többi várakozót.

Hogy igénybe vegyük a szolgálatatás, ki kell választanunk az alkalmazásban a Share menüpontot. Be kell ütnünk a helyet, ahová el szeretnénk jutni, az alkalmazás pedig önállóan keres számunkra útitársakat. Az amerikai Uber-társasághoz hasonló ukrán vállalat társalapítója elmondta, hogy az új szolgáltatás által az utasok pénzt takaríthatnak meg, egyúttal pedig enyhítenek a városi közlekedésen, csökkentik a szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátását.

A karantén ideje alatt csupán egy utastársat lehet felvenni, azonban idővel szeretnék bővíteni az egyidejűleg szállítható utasok számát. A szolgáltatás először Kijevben lesz elérhető, később pedig a többi városban is.