Moszkva polgármestere szerint a városban fél éven belül megoldódhat a járványhelyzet

Moszkva polgármestere szerint a városban fél éven belül megoldódhat a járványhelyzet

19:58 Augusztus 28, 2020

Közélet 3664 3 хвилини

Fél éven belül megoldódhat a Covid-19-járványhelyzet Moszkvában – jelentette ki pénteken Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere.

Szergej Szobjanyin

„Biztos vagyok benne, hogy szó szerint néhány hónapon, talán maximum hat hónapon belül véglegesen legyőzzük a koronavírust. Ezen dolgoznak Oroszország, a világ és Moszkva tudósai. Hatékony vakcina, hatékony gyógyszerek és egészségügyi technológiák jönnek létre – mindez egyszerre fejlődik és halad” – hangoztatta.

Mihail Murasko egyészségügyi miniszter közölte, hogy az elsőként bejegyzett Szputnyik V vakcina kiszállítása megkezdődött a kórházakba a klinikai teszteknek a tervek szerint jövő héten kezdődő harmadik fázisához. Tájékoztatása szerint a gyerekek oltása csak később kezdődik meg, miután kiismerték az oltóanyag hatását a kiskorúak szervezetére. A tárcavezető ugyanakkor az idősebb pedagógusoknak javasolta, hogy oltassák be magukat.

A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által fejlesztett oltóanyagot korábbi bejelentések szerint várhatóan szeptember végén-október elején fogják regisztrálni.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken kiadott állásfoglalásában felhívta az figyelmet arra, hogy a héten bevezetett amerikai szankciók olyan orosz tudósokat sújtanak, akik a Covid-19 elleni oltás kidolgozásán dolgoznak. Ezt a rosszhiszemű gyógyszeripari konkurencia megnyilvánulásának minősítette, amit a gázpiacon tanúsított amerikai magatartáshoz hasonlított. „Nem világos, hogy az amerikai hatóságok hogyan fogják megmagyarázni honfitársaiknak az olyan emberek megbüntetésére irányuló kísérletet, akik – sikerrel – dolgoznak egy olyan betegség elleni gyógyszeren, amely az Egyesült Államok több mint 180 ezer állampolgárát ölte meg”- írta.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistára tette az orosz védelmi tárca 33. és 48. központi kutatóintézetét, valamint a Moszkvai Állami Szerveskémiai és Technológiai Kutatóintézetet, az állítva, hogy ezek az intézmények vegyi- és biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgoznak.

Az orosz védelmi minisztérium 48., mikrobiológiai kutatóintézete a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézettel közösen dolgozta ki a Szputnyik V-t. Az utóbbi intézmény vezetője egyébként elmondta, a szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium kutatóintézetének egy munkatársa jegyzi.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei