Együttműködést kötött a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Rákóczi Egyetem
Március 12-én a Szabó László vezette Magyar Paralimpiai Bizottság delegációja látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem campusán. A találkozó során az intézmény és a bizottság vezetői együttműködési megállapodást írtak alá, amely a sport, a kutatás és az esélyegyenlőség területén kívánja elmélyíteni a partnerséget.

Az eseménynek az egyetem Apáczai Csere János Könyvtárának olvasóterme szolgált helyszínéül, ahol a jelenlévőket Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora köszöntötte. Kiemelte: a dokumentum célja, hogy hosszú távú szakmai kapcsolatot alapozzon meg a felek között, különös tekintettel a parasport népszerűsítésére, valamint az esélyegyenlőséget elősegítő programokra.

A rektori köszöntő után a megállapodást Szabó László MPB-elnök, Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke és Csernicskó István rektor látta el kézjegyével.

Szabó László a sajtó képviselőinek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság egyik legfontosabb feladata, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára megnyissa a sport világát.

A Magyar Paralimpiai Bizottság dolga az, hogy minden olyan magyar embernek, aki fogyatékossággal él – akár úgy született, akár később vált azzá –, kinyissa a sportot mint az önkifejezés lehetőségét. A sport által adott közösségi és sikerélményt, illetve távlatokat szeretnénk megmutatni. És ez nemcsak Magyarországon igaz, hanem a külhonban, a magyarlakta területeken is
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy különösen fontosnak tartja a Rákóczi Egyetemmel való együttműködést.

„Ha a kárpátaljai magyarság fogyatékossággal élő embereihez akarunk szólni, akkor ezt megítélésem szerint az egyetemen keresztül lehet a leghatékonyabban megtenni. Itt van a tudás, itt vannak a tanárok, itt vannak az érdeklődő hallgatók, köztük sokan, akik pedagógusként, szociális munkásként vagy testnevelő tanárként fognak dolgozni, tehát valamilyen módon érintettek ebben a kérdésben. Ezért volt szükségünk egy olyan partnerre, mint a Rákóczi Egyetem, amelyen keresztül el tudjuk vinni a hírt, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság a fogyatékos emberek sportjával foglalkozik, és figyelni tud a kárpátaljai magyarság felé is” – mondta.

A látogatás további részében Szabó László előadást tartott A paralimpiai mozgalom múltja és jelene – mérföldkövek és trendek címmel, amelyben rámutatott arra, hogy a fogyatékossággal élő fiataloknak nem kell kiszorulniuk a sportból. Nem kell elfogadniuk, hogy a testnevelésórán leültetik őket a padra, mert ők is megtalálhatják a saját versenyrendszerüket. Sportolhatnak, közösséget találhatnak, sikereket érhetnek el, és ha elég tehetségesek és kitartóak, akár a professzionális sportig is eljuthatnak.

A Rákóczi Egyetem vezetése az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán kiemelte, hogy az új lehetőségeket nyithat a hallgatók és az oktatók számára is, különösen a pedagógia, a szociális munka, a rekreáció és a sporttudomány területén. A felek reményüket fejezték ki, hogy a most aláírt partnerség hosszú távon hozzájárul a parasport népszerűsítéséhez, valamint az inkluzív szemlélet erősítéséhez Kárpátalján.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás