Súlyos rákos betegséggel küzd Ákos
Lemondta a nyári fellépéseit az ismert magyar énekes. Ákos közösségi oldalán árulta el rajonóinak: tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és már egy műtéten is átesett.
Sokkoló bejelentést tett közösségi oldalán Ákos. A Kossuth-díjas dalszerző-énekes elárulta, hogy tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, ezért komoly műtéten esett át.

Az 58 éves előadó közleményében azt írta, egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy pajzsmirigyrákkal küzd.
A diagnózis után hamar megoperálták, az operáció pedig szerencsére sikeres volt.
Ákos lemondta a nyári fellépéseit
Az énekes közölte: állapota jelenleg stabil, már otthon lábadozik, azonban a teljes gyógyulás érdekében minden idei nyári koncertjét lemondja.
„Nehéz döntést kellett meghoznunk: az idén nyárra tervezett előadásainkat lemondjuk, hogy a következő hetekben-hónapokban a pihenésre és a gyógyulásra összpontosíthassak” – írta Ákos.
Ákos ugyanakkor bizakodó a jövőt illetően. Reményei szerint december 12-én már újult erővel állhat színpadra az év végi Aréna-koncertjén.
A közlemény szövege
Különös helyzetben kell megszólalnom. Aki ismeri és figyeli a munkámat, tudja, hogy lemezek és turnéelőadások, kisebb fellépések és nagykoncertek körforgásában élek – idestova négy évtizede már. Ahogy a korábbi évek, a tavalyi esztendő is rengeteg munkával és utazással telt, és 2026 is mozgalmasan indult: egy tévéfilm zenéjét komponáltam, számos filmvetítésen és közönségtalálkozón vettem részt, közben zajlott a lázas stúdiómunka az ősszel megjelenő, új lemez anyagán.
Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget. Nehéz döntést kellett meghoznunk: az idén nyárra tervezett előadásainkat lemondjuk, hogy a következő hetekben-hónapokban a pihenésre és a gyógyulásra összpontosíthassak. Elnézést kérek mindazoktól, akik itthon és a határon túl vártak rám. Remélem, az év végi Aréna-koncerten már újult erővel állhatok színpadra, és ott találkozhatunk. Most kétszeresen is várom ezt az ünnepi estét.
A követőinket addig is sok tartalommal várjuk az oldalainkon. Nemrégiben vált elérhetővé a filmzene, és hamarosan a megjelenés ötödik évfordulójához ér a novelláskötetem is. Ebből az alkalomból több írást is rögzítettünk hangoskönyvként: ezek a felvételek a nyári utazásokra is elkísérhetik az érdeklődőket. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább.
Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában! – nyilatkozta Ákos.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás