Mi lesz az ungvári repülőtérrel: felújítják vagy újat építenek?

Mi lesz az ungvári repülőtérrel: felújítják vagy újat építenek?

11:41 Október 2, 2020

Közélet 8234 7 хвилин

Українська

Az ungvári repülőtér négyéves szünet után ősszel újra megkezdheti működését, nyilatkozta a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke az Ukrinformnak adott interjújában.

A tervek szerint 60 millió hrivnyát költenek a repülőtér korszerűsítésére. Ekkor a repülőtér a Sky Up és Ukrajna Nemzetközi Repülőjáratai repülőgépeit is képes lesz fogadni. Ez lehetővé teszi Kárpátalja logisztikai összekapcsolását ukrán és külföldi városokkal.

Kárpátalja logisztikája, amelyen keresztül ma Európába vezető stratégiai útvonalak haladnak, valóban jobb is lehetne. Ahhoz, hogy valaki Ukrajna fővárosába eljusson, legalább fél napot vonaton kell töltenie. Kárpátaljaiak 3-4 óra alatt érnek a szomszédos Lembergbe, hogy ott repülőgépre szállhassanak. Vagy, a határok lezárása előtt, a legközelebbi európai városok Kassa, Debrecen, Budapest repülőtereire utaztak.

Kétségtelen, hogy a nagy kapacitású repülőtér jelentősen javítaná a régió turisztikai és gazdasági légkörét, és egyben stratégiai jelentőségű is lenne.

Az ungvári repülőtér története

Ezt már száz évvel ezelőtt volt tudták, amikor 1929-ben Ungváron polgári légi állomást nyitottak. Ekkor a leszállási pályát csupán 590 x 570 méteres méretben rendezték be a katonai legelő mezején. Az első járat „Prága-Brno-Pozsony-Kassa-Ungvár” volt. Abban az időben Ungvárra vonattal 18, repülőgéppel pedig 6 óra alatt lehetett eljutni. Az ungvári járatok a vadászok és a turisták körében voltak. A szovjet időkben az ungvári repülőtér utasforgalmának csúcsa 1984-ben volt. Akkoriban évente mintegy 100 000 utas repült, 180 tonna levelet és több mint 1500 tonna rakományt szállítottak. Erről Tetyána Literati írt a Nyugatról című kiadványban.

Az ungvári repülőtér aktuális problémái

Abban az időben, amikor a repülőtér helyszínét kiválasztották, Kárpátalja a Csehszlovák Köztársaság része volt, a repülőtér területe pedig egyszerű legelő volt. Mára a repülőtér környékén magán- és emeletes házak épültek, a földterületet pedig építkezés céljából osztották szét. A kifutópálya másik oldalán, pár száz méternyire – a szlovák határ. Nyilvánvaló, hogy a városon belüli földterületek túl drágák, és a kifutó, amely 2016 óta nem fogad repülőgépeket, a város terhévé vált, nem pedig lehetőséggé. Többször próbáltak rendszeres járatokat indítani Ungvárról Kijevbe és Prágába, de eredménytelenül.

Új repülőtér

Az ungvári Nemzetközi repülőtér korszerűsítésével párhuzamosan az Ukrajnai Infrastrukturális Projektek Állami Ügynöksége már bejelentette az új kárpátaljai repülőtér építésével kapcsolatos előkészítési munkálatok megkezdését. Az ügynökség szerint az új repülőtér helyének kiválasztásában az a nehézség, hogy Kárpátalja hegyvidéki táj.

Másoknál hogy van?

Olyan országokban, mint Montenegró vagy Ausztria, a hegyek nem zavarják a repülőterek működését.

Montenegróba a turisták nyáron a tengerhez, télen pedig a sí-központokba repülnek. Az ország népessége csak 600 000, az utasforgalom ennek az ötszöröse, évi 3 millió utas. Mi több, a montenegrói „Tivat” és „Podgorica”​​repülőterek a hegyekben találhatóak. Ausztriában a hegyekben épült üdülőhelyek is vannak, és a turisták előszeretettel kapcsolódnak ki a lejtős üdülőhelyeken. Az osztrák „Klagenfurt” repülőtér a hegyekben található, kifutópályájának hossza 2720 m. Erről Kirilo Homjakov, az Ukrajnai Infrastrukturális Projektek Állami Ügynökségének vezetője írt a Бізнес цензор kiadvány egyik rovatában

Jövedelmező beruházások és az állami jelentőség

A szerző hangsúlyozta, hogy egy új repülőtér építése Kárpátalján állami jelentőségű, és megjegyezte, hogy az infrastruktúrába fektetett minden hrivnya három év alatt háromszorosan megtérül. Az új repülőtér megépítése az üzleti élet, a közlekedés, az idegenforgalom fellendülése mellett javítja a régió befektetési légkörét is. A kormány 30 millió UAH elkülönítését tervezi a projekt megtervezéséhez. Ezen felül a jövőben 4 milliárd UAH összegű magántőke bevonzását tervezi. Az állam fedezné a repülőtér, a befektető pedig a terminál építésének költségeit. A munkálatokat befejezését 2023-ra tervezik, a kifutópálya hossza pedig legalább 2,5 km lesz, ami végül lehetővé teszi az A320 / B737 osztályú nagy repülőgépek elfogadását Kárpátalján.

Hol épül fel a repülőtér?

Egyesek azt javasolják, hogy ne állami forrásokból épüljön fel az új repülőtér, hanem egyszerűen újítsák fel a régi munkácsi katonai repülőteret. A közelmúltban arról szóltak a hírek, hogy az ungvári járási Szürte település közelében lévő mezőn építik fel az új repülőteret. Az új repülőtér pontos helyét azonban még hivatalosan nem határozták meg. Amint látjuk, a hatalom aktívan vállalja a meglévő újjáépítését és egy új repülőtér építését egyaránt. Valószínű, hogy az új repülőtér megépítése után Ungvár közelében, a jelenlegire nem lesz szükség, és tiszta lelkiismerettel bezárják.  

Okszana CSOPAK

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei