Ritka, 102 karátos fehér gyémántot árvereztek el

Ritka, 102 karátos fehér gyémántot árvereztek el

22:00 Október 6, 2020

Közélet 2537 3 хвилини

Ritka, 102 karátos, tökéletesen tiszta fehér gyémántot árvereztek el 121 millió hongkongi dollárért egy online aukción.

A drágakövet egy neve elhallgatását kérő licitáló vette meg, az árverést a Sotheby’s a világjárvány miatt tartotta az interneten.

A gyémántot egy 271 karátos kőből vágták ki, melyet 2018-ban fedeztek fel Kanadában – számolt be róla a BBC hírportálja. Eddig mindössze hét olyan gyémántot árvereztek el, amely hasonló minőségű volt és meghaladta a 100 karátot. Ezen kívül először adtak el gyémántot online aukción.

A japán gyűjtő, aki megnyerte a licitharcot, kisebbik lánya után Maiko Starnak nevezte el a drágakövet – írta közleményében a Sotheby’s kedden. A név hátterében családi hagyomány áll: tavaly ugyanez a japán gyűjtő egy másik Sotheby’s-árverésen vásárolt értékes gyémántját nagyobbik lányáról Manami Starnak nevezte el.

Az eladó nem határozta meg a minimális árat, amennyiért már eladná a drágakövet. A Sotheby’s leírása szerint „semmi sem túlzás, ami a gyémánt tisztaságát és szépségét írja le”. Tobias Kormind online ékszerkereskedő szerint „alkalmi vétel” volt, az eladó „bátor döntése”, hogy nem szab meg minimális árat, „végül visszaütött rá”.

2017-ben egy 163 karátos gyémánttal díszített nyaklánc 33,7 millió dollárért kelt el a Christie’s genfi aukcióján. Ugyanebben az évben egy alig 19 karátos, ritka rózsaszín gyémánt 50,3 millió svájci frankért (16,8 milliárd forint) talált vevőre, ez a karátonkénti legmagasabb árverési ár a világon.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei