A KMKSZ segít rendbehozni Visk megrongálódott református templomát (videó)

A KMKSZ segít rendbehozni Visk megrongálódott református templomát (videó)

09:55 Október 12, 2020

Közélet 4873 2 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség segít rendbe hozni a Felső-Tisza vidéki Visk tizenharmadik században épült református templomának megrongálódott tetőszerkezetét – mondta Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a községben.

A napokban egy vihar 250 négyzetméteren bontotta meg a tető borítását, és ezáltal beázott az 1748-ban készült, festett kazettás mennyezet is. A belső falak is átnedvesedtek, illetve a bútorzat is beázott. Az épület kárfelmérése jelenleg is tart. A KMKSZ az elsők között reagálva a történtekre 100 000 hrivnya gyorssegélyt ajánlott fel a helyi gyülekezet számára.

https://youtu.be/-XuTN5lhcPE

Jenei Károly viski református lelkész elmondta, hogy Brenzovics László biztosította arról, hogy megpróbál további támogatókat szerezni ahhoz, hogy a templom teljes befedése és belső felújítása is megvalósuljon. 

A most megrongálódott tető legutóbb 1921-ben, a cseh időkben volt utoljára átfedve. Szakértők szerint a 120 éves tetőszerkezet mellett – az évek során – a lécezet is meggyengült, ezért mihamarabb a teljes átfedésre lenne szükség.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei