Meglepően lágy a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös belseje

A 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökös belsejének vizsgálata a Rosetta-misszió Philae leszállóegységének második földet érése révén vált lehetségessé, amikor az egység több milliárd éves jeget tárt fel. Az Európai Űrügynökség (ESA) most közölte az elemzés eredményét.

A Rosetta űrszonda két éve kering a 67P/Csurjumov–Geraszimenko körül és vizsgálja az üstököst. A hűtőszekrény méretű Philae 2014. november 12-én a terveknek megfelelően leereszkedett az üstökös felszínére. A landolás azonban nem zajlott problémamentesen, a leszállóegység visszapattant az eredeti leszállóhelyről, és két órán keresztül repült még tovább, majd egy szikla peremének ütközött, ekkor rövid időre ismét megállt. Végül az üstökös egy sötét szakadékában rekedt meg, ahol csak a Rosetta által készített felvételek kiértékelésekor, 22 hónappal később fedezték fel.

Laurence O’Rourke, az ESA kutatója és munkatársai a Rosetta és a Philae műszereinek adatait használva kutatták fel az eddigi ismeretlen, második érintési pontot. A szakértőknek éveken át tartó munkájukba került, míg végre fellelték a második helyszínt.

„A Philae szenzorai szerint a leszállóegység a felszín alá ásott, és nagy valószínűséggel feltárta a felszín alatt fekvő, őskori jeget” – írták a kutatók az ESA közleményében. Ezáltal egy 4,5 milliárd éves anyaghoz jutott hozzá, mely nem volt kitéve örök idők óta a világűr hatásainak.

A szonda és leszállóegysége magnetométereinek adatai szerint a Philae csaknem két percet töltött el második „állomáshelyén”, és legalább négy különböző ponton bolygatta meg az üstökös felszínét. (A második érintési pont mindössze 30 méterre van attól a helytől, ahol a Philae végleg megállt.) A képeken látható egy látványos lenyomat, amely akkor keletkezett, amikor a Philae felső oldala 25 centiméter mélyre süllyedt a jégben egy szakadék mellett és a fúrója, valamint oldalai felismerhető lenyomatát hagyta hátra.

A landolás idején a jég nagy része árnyékban volt, a hónapokkal később készített képeken azonban a nap közvetlenül a második becsapódás területére világít rá, mely fényesen ragyog. A műszerek képeinek és adatainak elemzése megerősítette, hogy a világos régió 3,5 négyzetméternyi területű vízjég – amelyet a Philae tárt fel – és hogy ez az ősi, több milliárd éves, jégből és porból álló keverék szokatlanul lágy.

A tudósok annak a sziklának a porózusságát is vizsgálták, amelybe becsapódott a Philae. A Nature folyóiratban közölt eredményeik szerint a szikla szerkezetének mintegy 75 százalékát a jeges porszemcsék közti üregek teszik ki. Ez megfelel a más vizsgálatok során az egész üstökösre mért értéknek.

Az eredmények kiemelt fontosságúak a jövőbeli missziók számára, segíthetnek az új szondák landolómechanizmusa és a mintavételi mechanikus folyamatok kifejlesztésében.

 (hvg.hu)