Hat hónap alatt harmadával csökkent a Covid-19 okozta elhalálozás

Hat hónap alatt harmadával csökkent a Covid-19 okozta elhalálozás

11:56 November 14, 2020

Közélet 5758 4 хвилини

Українська

Annak valószínűsége, hogy a koronavírus fertőzés végzetes lesz, csaknem egyharmadával csökkent az elmúlt fél évben, ami a kezelési módszer javulásának tudható be, közölték a Washingtoni Egyetem Egészségügyi Teljesítményértékelési Intézetének tudósai.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában az intézmény igazgatója, dr. Christopher Murray elmondta, hogy az „Egyesült Államokban a vírussal fertőzött betegek körülbelül 0,6%-a veszti életét, szemben a járvány elején regisztrált körülbelül 9%-kal”.

A professzor hozzátette, hogy a statisztikai adatok azt mutatják, hogy manapság az orvosok hatékonyabb módszereket alkalmaznak a covid-betegek kezelésére, amelyek magukban foglalják a vérhígító és az oxigén szintet támogató speciális gyógyszerek alkalmazását. Ezen kívül hatékonyabb kezelési módszereket figyelhetőek meg, többek között a dexametazon alkalmazása. Az amerikai szakértők megpróbálták a lehető legpontosabban „bemérni” a járvány legfontosabb mutatóját, nevezetesen a elhalálozás szintjét vagy azon fertőzöttek számát, akik nagy valószínűség szerint nem élik túl a fertőzést. A vizsgálat bonyolultságát fokozza az a tény, hogy a fertőzöttek nagy részénél egyszerűen nincsenek tünetek, és ezeket a tüneteket és a betegeket soha nem azonosítják.

Az amerikai tudományos intézmény munkatársai kijelentették, hogy ezekben a tanulmányokban az úgynevezett „fertőzéses elhalálozási arány” mutatóját alkalmazták, amelyet a kutatók közvélemény-kutatások és felmérések eredményeként tudtak megszerezni. Közismert, hogy a Covid-19 okozta elhalálozás kockázata az időseknél sokkal magasabb, mint a fiatal betegeknél.

„Tudjuk, hogy a kockázat (elhalálozás – szerk.) nagyrészt a fertőzött személy életkorával van összefüggésben. És minden egyes évvel az időskorú betegeknél 9%-kal nő a Covid-19 okozta elhalálozás kockázata” – hangsúlyozta dr. Murray.

A Seattle-i amerikai intézet, amely szintén a Covid-19 jóslatok egyik befolyásos forrása, kijelentette, hogy azt is megállapította, hogy a koronavírus okozta elhalálozás szintje jelentősen magasabb azokban a közösségekben, ahol sok az elhízott ember.

Ezen kívül megállapították, hogy a „fertőzéses elhalálozási arány” idővel megváltozott – a világjárvány márciusi és áprilisi első hullámától augusztus végéig – szeptember elejéig fokozatosan, körülbelül 0,19%-kal csökkent naponta. Általánosságban elmondható, hogy a koronavírus okozta elhalálozási mutató a zsírsejtek felhalmozódásának formájától és helyétől függően és a közösség életkori összetételétől változik.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei