Kim Dzsongun ismét feltűnt és újabb szigorításokat vezetett be

Kim Dzsongun ismét feltűnt és újabb szigorításokat vezetett be

16:09 November 16, 2020

Közélet 3104 3 хвилини

Українська

Kim Dzsongun észak-koreai vezető már 25 napja nem mutatkozott nyilvánosság előtt, amely ismét találgatásokra adott okot az egészségügyi állapotát illetően. Kim Dzsongun most a Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén vett részt, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításáról döntöttek, és súlyos bűnökkel vádolták a phenjani orvosi egyetemet.

A testületet a Covid-19 okozta gazdasági és politikai bizonytalanság közepette hívták össze, amely további terheket ró Észak-Korea gazdaságára az atomprogramja miatt kiszabott nemzetközi szankciók hatása mellett.

A nyilvánosság előtt 25 nap után újra megjelenő Kim nyomatékosan hangsúlyozta a teljes készültség fenntartásának és a járvány elleni munka fokozásának szükségességét – írta a KCNA.

A résztvevők megvitatták a Phenjani Orvosi Egyetem pártfunkcionáriusai által elkövetett, közelebbről nem megnevezett „súlyos bűnöket”, amelyeket a KCNA jelentése szerint „védelmükbe vettek, fedeztek és elősegítettek” más tisztségviselők a párt központi bizottságából és más állami szervektől azzal, hogy nem voltak képesek megszigorítani az egyetem feletti ellenőrzést. Az észak-koreai hírügynökség ugyanakkor nem részletezte, hogy az állítólagos bűnöknek közük volt-e a koronavírus-járványhoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása szerint Észak-Korea több mint 12 ezer ember teszteléséről számolt be november elejéig, miközben egyetlen igazolt fertőzést sem jelentett. A járvány kezdete óta összesen 6173 embernél, köztük nyolc külföldinél találtak fertőzésgyanút, és 174 embert helyeztek karanténba október utolsó hetében – közölte a WHO.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a hétfői volt Kim Dzsongun első nyilvános megjelenése október 22. óta, amikor Dél-Phenjan tartomány egyik temetőjét kereste fel.

Az észak-koreai vezető áprilisban húsz napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt rebesgették, hogy jelentősen romlott egészségügyi állapota, szívműtéten esett át, sőt, halálhírét is keltették. Egyesek a koronavírus-járványban vélték megtalálni visszahúzódása okát. Kimet május elején egy műtrágyagyár felavatásán látták újra, aztán megint hetekre eltűnt a nyilvánosság elől.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei