karpat.in.ua

A Covid-19 fertőzést követően közel 6 hónapig tart az immunitás

Azok az emberek, akik már átestek a Covid-fertőzésen, az első fertőzés utáni hat hónapon belül alacsony a visszaesés kockázata, áll az Oxfordi Egyetem kutatói által végzett széleskörű tanulmányban, számolt be az Interfax-Ukrajina.

„Biztosak lehetünk abban, hogy rövid időn belül a legtöbb olyan ember, aki már átesett a Covid-19-en, nem fog újra megfertőződni” – mondta David Eyre, egyetemi tanár, a tanulmány társszerzője.

A tanulmány eredményeként a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírus fertőzés után hat hónapig fennáll az újbóli fertőzés lehetősége, ám az ilyen esetek rendkívül ritkán történtek meg. Arról viszont még nincsenek információik, hogy milyen gyorsan fertőződhetnek meg újra a koronavírussal.

A kutatás célja – kiderítése annak, hogy a vírus által okozott betegség legyőzése után mennyi ideig lesz védett az ember immunrendszere.

A kutatás folyamán azon 12 000 egészségügyi szakember által megadott anyag elemzését végezték a tudósok, akik több mint 30 hétig (majdnem hét hónapig) ápoltak koronavírus betegeket.