karpat.in.ua

Két fertőzöttet találtak a vuhanból hazaszállított németek között

A germersheimi járás közigazgatási hivatalának tájékoztatása szerint a német légierő (Luftwaffe) által Vuhanból elszállított 124 fő közül kettőnél volt pozitív a koronavírus jelenlétét vizsgáló teszt, mindketten német állampolgárok, a frankfurti egyetemi klinikán helyezik el őket.

Mint már korábban tájékoztattunk, szombaton megérkezett a kínai Vuhanból a koronavírus okozta járvány miatt hazatérő német állampolgárokat és hozzátartozóikat szállító katonai repülőgép.

Előzőleg Németországban nyolc fertőzöttet találtak. Az esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.