Úzvölgyi katonatemető: állati eredetűek a román katonáknak tulajdonított csontok

Úzvölgyi katonatemető: állati eredetűek a román katonáknak tulajdonított csontok

08:52 Február 4, 2020

Közélet 2440 4 хвилини

A romániai hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket szélsőséges román szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek – olvasható az Origo honlapján.

A csontokat a jászvásári (Iasi) Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinesti-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát.

Az úzvölgyi katonatemetőben több román nacionalista megmozdulást is szervező, szélsőjobboldali Calea Neamului (A Nemzet Útja) Egyesület elnöke, Mihai Tirnoveanu tavaly szeptember 23-án jelentette be, hogy Vasile Boboc fémdetektoros kincskereső a katonatemető közvetlen közelében egy, az első világháborúban elesett román katona csontjait és fegyverzetét találta meg.

Ezt a román nacionalista szervezetek a 150., Úzvölgyében eltemetett román hős maradványainak tekintették. Erre hivatkozva vonultak 150 fáklyával a temetőbe, október 25-én, a román hadsereg napján.

Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: román állami intézmények sorát kereste meg az ügy kapcsán közérdekű adatigénylési kéréssel. A katasztrófavédelem illetékesei azonnal megerősítették, hogy talált lőszereket szállítottak el a helyszínről. A csontok állati eredetét igazoló hivatalos értesítés hétfőn érkezett. Árus egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést, és mérlegelendőnek tartotta, hogy érdemes-e feljelentést tenni az ügyben.

Az úzvölgyi katonatemető ügyét felkaroló szélsőséges szervezetek és a temetőt saját közvagyonaként telekkönyveztető Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata figyelmen kívül hagyták az illetékes román hatóságnak az álláspontját a temetőben nyugvó „román” katonákról.

A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) tavaly június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akikre hivatkozva Darmanesti polgármesteri hivatala ötven betonkereszttel román parcellát hozott létre a temetőben.

A hatóság állítása szerint 130 román katonát az Úzvölgyétől keletre fekvő, ma már nem létező Poiana Uzului (Úzmező) településen temettek el, az ő földi maradványaikat azonban a két világháború között a Bákó megyei Comanesti (Kománfalva) katonatemetőjében helyezték örök nyugalomra.

A román védelmi tárca honlapján elérhető összegzés, amelyhez a korabeli dokumentumok fénymásolatait is csatolták, 11, Úzvölgyében eltemetett román katonáról tesz említést. Az egyik melléklet hét, románnak vélt katona nevét és adatait is tartalmazza.

A magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka július végén a Tusványoson szervezett pódiumbeszélgetésen olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek tanúsítják, hogy a románnak tekintett katonák sem valamennyien románok. Közülük öten a magyar hadseregben szolgáltak, egy korábbi kutatás pedig további egy katonáról megállapította, hogy orosz volt.

Dormánfalva önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen és törvénytelenül román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott, és a magyar közösség magyar temetőként tartott számon.

2019. június 6-án pedig több ezer román szélsőséges erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox felszentelésén, miután a helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Az ügy jelenleg több pernek a tárgyát képezi.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei