Az Európai Unió biztosítja a koronavírus elleni oltásokat a Gázai övezet lakóinak

Az Európai Unió biztosítja a koronavírus elleni oltásokat a Gázai övezet lakóinak

14:49 December 12, 2020

Közélet 2707 5 хвилин

Ismertté vált, hogy az Európai Unió tisztviselői ígéretet tettek, hogy segítenek a Gázai övezetnek a Covid-19 elleni oltások valamint az ivóvíz biztosításában. Az ENSZ adatai szerint csaknem 16 000 Covid-19 esetet regisztráltak Júdeában, Szamáriában és Kelet-Jeruzsálemben. A Gázai övezetben 10 091 koronavírus fertőzéses esetet fedtek fel.

„Reméljük, hogy hamarosan segíteni tudjuk a helyi hatóságokat abban, hogy megkaphassák a koronavírus elleni vakcinát. Amint ezek az oltások elérhetővé válnak, az ENSZ-szel szoros együttműködésben mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vakcinát azok kaphassák meg, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – Sven Kühn von Burgsdorff, az EU képviselője a Gázai övezetben megtartott sajtkonferencián tartott beszédében.

Egyben hozzátette: „A Covid-19 okozta súlyos helyzet a Gázai övezetben egyre romlik”.

Az EU képviselője elmondta, hogy az Unió 150 millió eurót biztosít a Gázai övezet Központi erőművére, amely az építkezés befejeztével „kétmillió ember ivóvízszükségletét elégíti ki”.

Ezen kívül Burgsdorff úr már a következő héten ígéretet tett arra, hogy aláírja az Európai Beruházási Bank és Palesztina vezetése közötti partnerségi megállapodást, amely „az EU első kötelezettsége lesz a projekt végrehajtásának megkezdésére”.

A gázai látogatása során az EU küldöttsége egy, az EU által finanszírozott vízszolgáltató üzemet látogatott meg, amely 75 000 embert lát el vízzel. A látogatás során Sven Kühn von Burgsdorff hozzátette, hogy az üzem modernizációját fél éven belül be kell fejezni, hogy a jövőben 250 ezer ember vízellátása legyen biztosítva.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az EU hozzájárul a gázszállítás biztosításához a Gázai övezet energiaprojektje számára. Burgsdorff szerint a „víz és az energia” kérdését az EU támogatásával fogják megoldani.

„A Covid-19 nagy kárt okoz Gáza lakosságának. Teljes szolidaritást kell tanúsítanunk a palesztinokkal. A Gázai övezet számunkra a megszállt palesztin területek szerves része” – hangsúlyozta ki Sven Kühn von Burgsdorff.

Véleménye szerint lehetetlen megoldást találni egy független, életképes, biztonságos és demokratikus palesztin államra a Gázai övezet bevonása nélkül. „Mély meggyőződésünk, hogy tiszteletben kell tartani a palesztinai nép emberi jogait az önrendelkezéshez, az oktatáshoz, az egészségvédelemhez, az étkezéshez és a szabadság mozgáshoz” – tette hozzá az EU hivatalos képviselője.

„Három játékos befolyásolja a gázai emberek életét. Először is Izrael, amely teljes ellenőrzést tart fenn a gázai határok, a gázai tengeri övezet és a gázai légi forgalom felett…

Másodszor, a Palesztin Nemzeti Hatóság, amely elismert kormánya az összes megszállt palesztin területnek. Ezen kívül a hatóságok egyértelműen tisztában vannak a gázai emberek iránti felelősségükkel…

Harmadszor, de facto a hatalom a Hamászé (Iszlám Ellenállási Mozgalom), amely 2007 óta uralja a Gázai övezetet, a nemzetközi jog kötelezi őket, de tiszteletben kell tartaniuk a megfelelő kormányzás elveit és az emberi jogokat…

Ennek a három játékosnak teljesítenie kell kötelezettségeit a Gázai övezet népével szemben. Végül is a gázai lakosság 75%-nak nagy szüksége van támogatásra” – összegezte Sven Kühn von Burgsdorff, és a segítségnyújtáshoz való csatlakozásra szólította fel a nemzetközi politika szereplőit.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei