Táviratban megy a tilalom: mostantól nem repülhet

Táviratban megy a tilalom: mostantól nem repülhet

09:25 December 22, 2020

Közélet 1915 4 хвилини

Egymás után jelentették be az egyes országok, hogy nem fogadnak repülőgépeket az Egyesült Királyságból. A tilalmak időtartamát több esetben előre meghatározták, máshol azonban erről csak később döntenek. Hogyan ültetnek a gyakorlatba egy ilyen intézkedést, milyen csatornákon értesülnek róla az érintett légitársaságok? – kérdezte az Index egy légi közlekedési szakembertől. Szerinte nem jár a kártérítés az utasoknak.

A magyar kormány döntésének értelmében december 22-én nulla órától Magyarország nem fogad az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratokat, így üzleti célú magánrepülőket sem. (A légi áruforgalom a két ország között mindazonáltal zavartalanul működik.) A britektől érkező más gépek fogadásának tiltásáról rendelkező országokéhoz hasonlóan a magyarországi intézkedés célja is a Londonban, valamint Anglia délkeleti részén azonosított, a korábbinál gyorsabban terjedő koronavírus-mutáció behurcolásának megakadályozása.

A döntést az illetékes kormány hozza meg, amely alapján az adott ország légügyi hatósága az úgynevezett NOTAM globális értesítési rendszeren keresztül informálja a légi közlekedés szereplőit, ami eljut a társaságokhoz is – magyarázza az Indexnek Samu Ádám, az Airportal.hu légi közlekedési hírportál szerkesztője.

Ebben a rövid táviratban szerepelnek az intézkedés részletei: mettől meddig tart a tilalom, mely országokra és repülőterekre vonatkozik, hogy az érintett vállalatok előre tudjanak tervezni.

Több ország, például Norvégia és Dánia egyelőre 48 órás felfüggesztésről döntött. Hollandia, amely először tiltotta ki a Nagy-Britanniából érkező járatokat, december 31-ig nem fogad onnan repülőket. Az olyan esetekben, ahol még nincs pontos időtartam, a változásokat ugyancsak a NOTAM-on keresztül tudatják.

Magyarország esetében az Egyesült Királyságból érkező járatok ma éjfélig szállhatnak le, ami azt jelenti: másnap még visszaindulhatnak. Ma még hét, Londonból érkező járat szerepel a Budapest Airport információs oldalán, holnap pedig, miután a tilalom elvileg életbe lép, három érkező járat várható a budapesti repülőtér oldala szerint. Samu Ádám szerint azok a gépek, amelyek még éjfél előtt megérkeznek, másnap vissza is tudnak térni az egyre jobban elszigetelődő országba.

Vis major esetek
A járatokat törölni kényszerülő légitársaságok a hoppon maradt utasoknak felajánlhatják a repülőjegyárak visszatérítését, az átfoglalást, vagy egy évig más utazásra felhasználható kreditekbe számíthatják be a jegyárat.

Fontos azonban szem előtt tartania az érintetteknek, hogy mivel vis majorral, azaz előre nem látott, kényszerítő körülményekkel állnak szemben, a légitársaságok nem kötelesek kártérítést fizetni az utazás meghíusulása miatt – hívja fel a figyelmet Samu Ádám.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei