Ma van az olasz konyha világnapja

Ma van az olasz konyha világnapja

19:00 Január 17, 2021

Közélet 1882 3 хвилини

Az olasz konyha napját 2008 óta ünneplik minden évben január 17-én. A történetek szerint azért ezt a dátumot választották a világ egyik legkedveltebb konyhájának, mert erre a napra esett Remete Szent Antal ünnepe is. Az Olaszországban népszerű szent, a háziállatok, a hentesek és a szalámikészítők védőszentje; és ezen a nap kezdődik az országban a farsang időszaka is.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az olasz konyhának és az olasz éttermeknek fenn kell tartaniuk autentikus mivoltukat, bárhol is legyenek a világban; és hogy hirdesse a változatos olasz gasztronómiát. A sztereotípiával ellentétben ugyanis, az olasz ételek nem csak pizzákból, tésztákból és szószokból állnak. Az olaszok előszeretettel fogyasztanak friss salátákat, sajtokat, szaftos húsokat, szendvicseket, rizottókat és tartalmas leveseket is, a halakról és tenger gyümölcseiről nem is beszélve.

Legismertebb italaik között pedig ott van a Chianti, mely a Firenze és Siena között található Chianti regióból származik, valamint az izgalmas Limoncello, ami az Amalfi-part kedvelt röviditala, melyet általában vacsora után fogyasztanak a jobb emésztés érdekében és még édességnek is elmegy.  A spritz pedig Olaszország legkedveltebb aparitívje, amit gyöngyöző borral, vagy Proseccoval, illetve egy löttyintésnyi keserű Campari likőrrel, vagy a narancsos ízű és színű Aperollal készítenek, sok jéggel és narancskarikával. A spritz, ahogy a neve is sejteti, az 1800-as években jelent meg az olasz poharakban, amikor a Veneto régióban állomásoztak az Osztrák Császárság katonái. A katonáknak szokatlan volt az olasz helyi borok magas alkoholtartalma, így „felhigították”, spriccelték őket egy kis vízzel. Ma már az Aperol Spritz meghódította a világot, és elsősorban az olasz gasztronómiához kötik a rajongói.

Ha tehát van otthon Aperol, egy palack bontatlan habzóbor és egy üveg jó erős, szénsavas ásványvíz, akkor a kinti hideg idő ellenére, az olasz konyha napja alkalmából ma is koccinthatunk egy koktéllal. Mellé pedig jól illik egy kis olívabogyó, pár szelet olasz szalámi, vagy Prosciutto, esetleg egy csomag grissini (kenyérpálcika), és egy löttyöntés jófajta olívaolaj mártogatni.

Forrás: travelo.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei