A járvány ellenére is megtartják a népszámlálást Csehországban

A járvány ellenére is megtartják a népszámlálást Csehországban

19:58 Január 21, 2021

Közélet 2394 4 хвилини

Українська

A koronavírusjárvány ellenére Csehországban az eredetileg tervezett időpontban fogják megtartani a népszámlálást. Az egészségügyi minisztérium szakmai állásfoglalása alapján erről a központi válságstáb döntött – közölte Jolana Voldánová, a stáb szóvivője csütörtökön Prágában.

Csehországban az idei népszámlálást a kormány tavalyi döntése alapján március 27-e és május 11-e között kell lebonyolítani. Tekintettel a járványra a központi válságstáb a múlt héten megvitatta a helyzetet, és szakmai állásfoglalást kért az egészségügyi tárcától, lebonyolítható-e a cenzus a jelenlegi körülmények között.

Jan Hamácek belügyminiszter, a válságstáb elnöke szerint felmerült, hogy fél évvel elhalasztanák a népszámlálást. Ehhez azonban törvénymódosításra lenne szükség, mert a jelenlegi szabályozás csak 30 napos halasztást tesz lehetővé. Az egészségügyi tárca állásfoglalásában azt írta: miután várható, hogy a kérdőíveket a lakosság legalább 60 százaléka az interneten fogja kitölteni, az óvintézkedések szigorú betartása mellett a népszámlálás az eredeti időpontban megtartható. „A kérdőívek on-line kitöltése a jelenlegi járványhelyzetben a népszámlálás lebonyolításának egyértelműen a legbiztonságosabb és leggyorsabb módja” – jelentette ki Marek Rojícek, a Cseh Statisztikai Hivatal elnöke.

Míg a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor három lapot kellett kitölteni, és összesen 47 kérdésre kellett válaszolnia mindenkinek, az idén már csak 27 kérdés lesz, ami két lapon is elfér. A kérdőíveket elektronikus formában is ki lehet tölteni és beküldeni a statisztikai hivatalnak. A papír kérdőíveket a népszámlálást lebonyolító hivatal csak azoknak küldi ki, akik nem éltek az elektronikusan formával. A kérdések számának a csökkenését az tette lehetővé, hogy a statisztikai hivatal ezúttal számos adatot a különféle lakossági adatbázisokból vesz át.

Hosszú viták után, végül mégis megmaradt a 2021. évi népszámlálási kérdőíveken a nemzetiség és az anyanyelv. Ezeket a 2011-es népszámlálás tapasztalatai alapján a hatóságok ki akarták hagyni. Akkor ugyanis mintegy három millió személy, a lakoság majdnem egyharmada ezeket az önkéntes adatokat nem adta meg. A népszámlálás szabályait tavaly július végén a képviselőház után a szenátus is jóváhagyta, Milos Zeman köztársasági elnök pedig ellátta kézjegyével.

A kötelező adatok mellett a vallási hovatartozásra is rákérdeznek, de azt a nemzetiséghez és az anyanyelvhez hasonlóan szintén nem lesz kötelező megadni. A formanyomtatványok ki nem töltéséért vagy szándékosan hibás adatok megadásáért 10 000 koronás büntetés fenyeget. Ha valaki visszaélne az adatokkal, a büntetés már félmillió koronára is rúghat.

A népszámlálás költségeit 2,23 milliárd koronában állapították meg. A tíz évvel ezelőtti cenzus 2,27 milliárd koronába került. Statisztikusok szerint a legnagyobb megtakarítást az elektronikus kérdőívek használatának a mértéke fogja meghatározni. A cenzus első eredményei várhatóan 2021/2022 fordulóján lesznek majd hozzáférhetőek.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei