karpat.in.ua

Sztepanov elmondta, hogyan hatott a lockdown a vírus terjedésére

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter kijelentette, hogy az Ukrajnában január 8–24. között bevezetett lockdown eredményesnek mondható.

„Már megvannak azok az előzetes eredmények, amelyekre számítottunk. Stabilizálódott a megbetegedések szintje. Már láthatjuk a megbetegedések számának csökkenését. Ezenkívül sokkal kevesebb a kórházban kezelt betegek száma is. A ma reggeli adatok szerint az ország területén összesen 18 862 személyt kezelnek kórházban. A legnagyobb leterheltség Mikolajiv megyében figyelhető meg, ahol a kórházi ágyak 38%-a foglalt, országos szinten ez az arány 28%-os” – közölte a miniszter.

Hozzátette, hogy a szigorítások után Ukrajnában adaptív karantén lesz érvényben.