karpat.in.ua

A SpaceX idén elindítja az első civil űrmissziót

Egy amerikai milliárdos vezetésével a SpaceX, amelyet Elon Musk vezet, azt tervezi, hogy idén elindítja az első civil űrmissziót – közölte a Sky.

Jared Isaacman lesz az űrhajó parancsnoka, ő fizeti a teljes utat is. Az úttal az a célja, hogy a tennessee-i St. Jude Gyermekkórháznak gyűjtsön adományt. A 37 éves Isaacman nem árulta el, mennyibe fog kerülni az út, de szerinte „a kórház számára gyűjtött adományok összege meghaladja majd az út költségét.”

Az utazásra három embert visz magával, két helyet a kórháznak adományozott: ebből az egyik helyre a kórház egyik dolgozója ül, a másik helyet azok között sorsolják majd ki, akik adakoznak a kórháznak. A harmadik tag Isaacman egyik üzlettársa lesz.

A legénység négy tagja űrhajós kiképzésen vesz részt a Falcon-9 hordozórakétán és a Crew Dragon űrhajón is, mielőtt kilövik őket. A kilövés legkésőbb 2021 végére várható, a legénység 2-4 napot tölthet majd az űrben.

(telex.hu)